Az igazságos Mátyás Magyarországa

March 24, 2012

A magyar Szent Korona igazi rejtélye

Filed under: Szent Korona — Aries Hungary @ 8:47 am

Elméletek

A Szent Korona történetével kapcsolatban két fő vonalra oszthatók a vélemények. Az egyik csoport szerint István királyt nem ezzel a koronával koronázták meg, azaz az államalapításnak sincs hozzá semmi köze. Ezen elmélet szerint a korona két fő részből áll, egy latin részből (lévén, hogy latin nyelvű feliratok vannak rajta), amit nem tudják, hogy ki és mikor készíttetett, valamint egy görög részből (görög nyelvű feliratokkal), amelyek VII. Dukász Mihály bizánci császár adományozott I. Gézának. S mivel Dukász Mihály az 1070-es években uralkodott, így István király sem viselhette azt.

A másik csoport véleménye szerint azonban eleve ezt a koronát küldte II. Szilveszter pápa István koronázásához. Általában a köznapi életben is erre a koronára mondják, hogy Szent István koronája. Az eredeti koronán azonban valószínűleg nem ugyanazok a zománcképek szerepeltek, mint ma, néhányat azóta kicseréltek. Révai Péter koronaőr állítása szerint a Korona hátulján – a mai Dukász kép helyén – eredetileg egy Mária kép volt. Pap Gábor elemzése szerint pedig Konstantin helyén Atilla, ugyanakkor Géza helyén Buda képe kellett hogy álljon. Mivel tehát a Dukász kép később került a koronára, az eredetileg sokkal hamarabb is elkészülhetett, s Istvánt is megkoronázhatták vele.

Mint látható, a kétféle elmélet szöges ellentéte egymásnak. Márpedig mi van, ha mindenkinek igaza van, az egyik tábornak is, meg a másik tábornak is. Hiszen minden elmélet kialakulásához kell, hogy annak legyen valamilyen alapja.

Megválaszolatlan kérdések

Először azonban tekintsük végig, hogy a legnevesebb koronaszakértők vizsgálata milyen fontos részleteket tárt már fel.

A magyarok koronája minden jegyében közép-ázsiai jegyeket mutat. Ezt igazolta Csomor Lajos igen összetett, kormeghatározó összehasonlító, néprajzi, művészettörténeti, mitológiai, ötvöstechnikai elemzése is. Ennek során megállapította, hogy a korona nem lehet sem bizánci, sem dél-, nyugat-, vagy észak-európai készítésű. A zománcképeken használt technika miatt nagy biztonsággal állítható, hogy a korona csak kaukázusi ötvösműhelyben készülhetett. Ha ez így van, akkor vajon kinek a számára készült és hogyan került a magyarokhoz?

Pap Gábor kiváló kutatónk hívta fel a figyelmet arra, hogy a Szent Koronának nagyon fontos képi programja van, ami a tárgy teljes egészére kiterjed. Ez a tény a kutatókat arra engedi következtetni, hogy semmiképp sem készülhetett két különálló koronából. De vajon ki és mikor tervezte meg ezt a képi programot?

Csomor állítása szerint a Szent Korona előbb hun, majd avar tulajdonban volt, később a Frank Birodalomba került. Nagy Károlyék hadjáratai során tonnaszámra hordták ki az avaroktól elrabolt aranyat, s a kutatások szerint a magyar koroni is közöttük volt. Valószínűleg ezzel koronázták meg aztán Nagy Károlyt is, aki annyira ragaszkodott ehhez az ereklyéhez, hogy halála után is azzal együtt temették el. III. Ottó német-római császár szabadította ki a föld alól, s ő vitette Rómába II. Szilveszter pápának, aki majdan Istvánnak adta azt. De vajon miért adta a pápa a magyaroknak a koronát, holott a lengyelek már korábban szintén bejelentették ugyanezen irányú igényüket?

1038. augusztusában István király az országot a Szent Korona képében Szűz Máriának ajánlotta fel. Ez egy Ég és Föld között megkötött szerződés, amely értelmében a Kárpát-medence a korona tulajdonává vált. Részben ez a szerződés magyarázza a korona szentségét is. De valószínűleg valami többről lehet szó, hiszen a szent jelzőt semmire sem szokták ok nélkül ráragasztani. Márpediga magyar korona mindig is szent volt, már azelőtt is, hogy a pápa megáldotta volna. Sőt, a pápa abszolút nem is diszponált a korona szentsége fölött. Felvetődik a kérdés, hogy akkor vajon mi adja a magyar korona szentségét?

A Szent Korona a II. világháború végén az amerikaiak kezébe került, s majd csak 1978-ban szolgáltatták vissza nemzetünknek. Sajnos sokáig csak múzeumi tárgyként mutogatták, míg végül a jelenlegi helyére, a Parlamentbe nem került. Holott a kozjogban a magyar korona – a világon teljesen egyedülálló módon – sohasem számított tárgynak, sokkal inkább élő minőségnek, közjogi méltóságnak. Míg más országokban az uralkodóknak választottakkoronát, addig nálunk mindig fordítva történt, a korona választott magálnak királyt. De vajon mi lehet az oka, hogy Magyarországon minden jog a Szent Koronához, mint személyhez kapcsolódik?

Szintén Pap Gábor mutat rá arra is, hogy a koronáknak többféle csoportja van. Vannak un. Házi koronák, melyeket akár hétköznap is a fejükre tehettek az uralkodók, vannak országló koronák, melyeket csak ünnepnapokon volt szokás hordani, illetve van egy harmadik csoport, a beavató korona, amelyből azonban a legújabb történelemből csak egyet ismerünk, a magyar Szent Koronát. Ezt a típusst csak egyetlen egyszer használhatta a király, s miután a beavató szertartás véget ért, a koronát el is zárzák egészen a következő koronázásig. Márpedig ha a Szent Korona ilyen beavató korona, vajon az ereklye milyen tulajdonsága, összetevője eredményezi ezt a képességét? Továbbá honnan, kitől és milyen módon kaphat beavatást az ereklye viselője?

Lehetséges válaszok

Az ősi rovósámánjaink által írt feljegyzésekben – az Arvisurákban – többen is említést tesznek a Szent Korona eredetére vonatkozóan. Ezen feljegyzések szerint a ma is ismert ereklyénk három különböző korona igen gondosan megtervezett és kiviteleze összedolgozásával készült, és éppen ebből ered a hármassága, ugyanakkor egyik rejtélye is. Az első és egyben legrégebbi az aranykeresztes, oldalfüggős, drágakövekkel telerakott, tömör arany Uruki sámánkorona, amely az ősmagyar, feltétel nélküli szeretet vallását képviseli. Ez jelenti a leges-legnagyobb értéket, hiszen annak idején ezt maga Gilgames készíttette (a feljegyzések szerint Gilgames Kr.e. 3578-ban született). Ám az iszlám erőszakos hittérítése és nyomása miatt, jogutódként, az Álmos- és Lebéd-házi fejedelmeknek ajándékozták, s később számos történelmi személyünket koronáztak meg vele. Másik a Dukász Mihálytól kapott zománcképes korona, amely a Bizánci egyházat képviseli, s a harmadik a pápától kapott liliomos aranykorona, ami értelemszerűen a Római egyházat képviseli. Azzal a céllal dolgozták össze eggyé, hogy ily módon is hidessék: hazánkban minden vallásnak békésen meg kell férnie egymás mellett! Hiszen Isten csak egy van, és egyik vallás sem közösítheti ki a maga számára. Ez egykor köztudott volt az Ős-Magyar Egyház tagjai között, épp ezért fogadtak maguk közé bárkit, fajtától, nemétől és vallásától függetlenül.

A Gilgames-korona

Első királyunk, István idején még nem volt meg ez a hármas koronánk. Létezett azonban az a tömör arany, sok-sok drágakővel díszített uruki korona, melyet a Nimród-Gilgames-Árpád vérvonalbeli fejedelmek koronázásához mindig is használtak.
Az ősi feljegyzések megemlítik, hogy miután Jézus Harapi Birodalmából, az indus-völgyi tanulmányútjáról visszatért, utána beavatott fejedelemként Nippuban Krisztussá, Urukban pedig királlyá koronázták, mégpedig ezzel a bizonyos uruki zikkuratban őrzött Gilgames koronával.
Érdekes adalékokkal szolgál az Arvisura a Gilgames-korona kapcsán Romulus és Rémus történetéhez is. Eszerint Romulust a görögök elleni győzelmét követően az uruki hagyományok szerint ezzel a koronával királlyá koronázták, mivel az etruszkok tisztában voltak vele, hogy Romulus és Rémus széki-hun származásuak, s hogy Nimród családjának Gilgames-ágából származnak. Így lett Romulus Róma első királya, Rémus pedig a helyettese. Kr.e. 753. július 1-jén vezették be a királyságot, s ezután még 6 etruszk királyt választottak és koronáztak meg ezzel az ereklyével.

De még számos más, neves történelmi személy is ettől a koronától kapott beavatást. Amikor a hunok az ellenálló itáliai városokat 452-ben förldig lerombolták, a hadisarcot vállalóknak és az etruszk városoknak megkegyelmeztek. A rasna-szövetségbeli etruszk vitézek Atilláék mellé álltak és olyan gatalmas hadsereg szerveződött, hogy Róma népe megdermedt a látványától.
“Mikor a város közlébe értek, a hdjárat következő napján az úzok kerültek napos szolgálatba. Mivel Éciusz ekkor is megfutamodott, az Alba-hegység síkul és oskus lovasai ellepték a veji Szent-ligeteket. Magukkal hozták Gilgames koronáját és az Arnó-nemzetség Atillát az eljövendő “Világ-Urává” koronázta”.

————————-

Kozsdi Tamás: Gondolatok a Magyar Korona meghamisítása és az ellene elkövetett ördögi tettek felett.

A főhatalom szent István koronájában nyugszik. „csak a szt. István koronájával való koronázás ad törvényes királyt Magyarországnak” – írta 1309-ben a magyar püspöki kar a Bonifác pápától küldött koronázás utáni ünnepi diplomában. (Lutter 1917. 8.)

Minden jog forrása I. István koronája 1038. aug. 15 óta. Olyannyira égető volt ez az igazság, hogy 1440-ben I. Ulászló – mivel Kottanerné ellopta és elzálogosította a magyar koronát, tehát nem volt a koronázásnál – I. Ulászlót a szt. István SZOBRÁT ÉKESÍTŐ !!! koronával koronázták meg. (ekkor még bizonyosan NEM létezik az a korona – úgy ahogy ma van – amelyik ma a Parlamentben van)

A törekvések ami azóta idegenszívből a korona felé közeledtek azt célozta hogy ezt a I. Istváni jogot megszerezze.

Aljas tetteire vannak már nyomok más téren is:
1. eltüntette az összes oklevelet (ezerszám), ami kapcsolódott ehhez a joghoz. (A Tatárjárás előtti 240 évnyi magyar királyságból kb. 300 db oklevél maradt fenn, aminek 15% biztosan hamis – állapította meg Fejérpataky a 20. sz. közepén) Ez annyit tesz, hogy a magyar királyság fénykorából évente 1 azaz EGY db oklevél maradt fent átlagban, és az is többnyire arról szól hogyan kapott RÓMA és a hozzánk beengedett ! egyházuk valamilyen jogot, birtokot, jószágot.
2. ha el nem is lopta a beavató koronát (1310-ben még Apor vajdánál van, tehát ekkor még biztos nem úgy néz ki a magyar korona ahogy ma hisszük), legyártotta a saját képére (rátette szentjeit, feltűzte rá a keresztjét, összeszövetkezett Bizánccal stb.), és utólag elkészítette hogy ez volt az eredeti szent Istváni korona, tehát “ÖVÉ” a jog Magyarország felett. Az ördög ilyen rafinált. Illetve a katonái…

Tehát:
- A 16. sz. végén hamisított egy pápai bullát (1000. márc.-i keltezéssel), hogy ő adta szt. István koronáját. (ld. Karácsonyi 1891. 216. bizonyítását amiben porig semmisíti az aljas hamisítót.)
- Korabeli részekből összeállított egy koronát és eladja igazinak. (De kormeghatározást nem engedélyez évtizedek óta a Koronán (pedig van alkalmas műszer Bp-en, csak át kéne vinni egy taxival), mert akkor kiderülne percre hogy hány éves a tárgy és az is hogy hol bányászták az aranyat amiből a tárgyak, részek készültek.)
- meghamisitották a koronázó templom helyét is és a királyaink sírhelyét is, kitaláltak egy másik várost erre. Székesfehérvárt. A korabeli iratainkban Fehérvár szerepel rendszerint, vagy Székes Fejérvár, de semmiképp sem a mai Székesfehérvár. Az ördög csinálja azt hogy másol. Isten AZ!

Ennyi elő hang után az a fő kérdés milyen volt I. István koronája, amelyik őrzi a jogot. Amelyik jog – Máriával kötött szerződés szerint – MA IS a magyarok joga.

XXXXXXXXXXX

Jelenleg két db Jézus kép is van a koronán, eléggé lelkesen van rápakolva, pedig:

- Jézus kép bizonyosan nem volt (egyáltalán) az eredeti koronán, Miért?
1. a szkíta kereszténységű magyarok nem voltak bálványimádók, nem ábrázolták volna az Isten egyszülött fiát egyik megtestesült alakjában sem. Azok ábrázolták, akiknek ez az egy megtestesülés volt a felismerés, hogy fontos, vagy épp olyan fiatal népek, hogy nem éltek többször 2000 évet, hogy több ilyenről is lenne emlékezetük.
2. Az abroncs Jézus képe az egyetlen gányul utólag befoglalt zománc a koronán ahol a fej mögött nem ZÖLD hanem KÉK a glória fénye. Vagyis ezt az ikont egy másik tárgyhoz készítették és nem a Szent Koronához. Ugyanehhez a képhez kapcsolódó probléma, hogy a 4 ismert 16. sz.-i magyar un. “országtáblák”-on a Korona is megjelenik és azokon NEM ez a Jézus ábrázolás jelentkezik hanem ahol GÖMB van a kezében és nem az élet könyve. Vagyis a Korona Krisztus képén a világbíró az ITÉLŐ krisztus képe előbb rajta volt, mint most. Aki lecserélte, félhetett hogy Jézus visszatér és ítélni fog. Pedig fog.
3. a szkíták nem Jézustól eredeztetik a megváltás tanát. Ez utóbbit valahol Egyiptom mitológiájában avagy az elsüllyedt nagy Nyugati kontinensen kellene keresni. (Hogy szellemiségük ily régi arra a fej feletti madár ábrázolás lehet jelölő). Az 1970-es években megtalált Ordoszi aranykorona (Ordosz volt a beavatottak központja, amely a 4. században Európa felé költözött és 433-ban Buda és Attila hozta a mai Duna vonalához) Az ordoszi aranykoronán egy madár van legfelül, jelezve hogy ez Garuda/Turul stb. szellemiség alatt áll. Krétán a mükénéi kultúrában megtalált (knosszoszi lelet) Anyahita istenanyánk fején is ott ül a madár. Krétán, Európában. Egyiptomban a fáraó feje feletti madárról pedig sok lelet ismert.. Ez EGY ÉS UGYANAZ a madár és szellemiség. Az ordoszi korona kapcsán pedig van párhuzam a kárpátokba hozott szellemiséggel. Így arra is választ nyerhetünk, hogy:

- Kereszt biztosan nem volt a koronán. Miért?
1. Ronda módon gányolták a felső pantokrátor képre. Több korabeli kutató kimondja ezt, pl. Harsányi (1938) szerint csak az 1310-es I. Károly koronázáskor került rá. Megmunkálása mindenképp utólagos ráhelyezésre utal, pláne hogy eredetileg a felső pantokrátor köldöke nem volt kifurva, ezt a zománcok pergése mutatja. Az odacsavarozás szerencsétlenségére az is utal, hogy a 19. sz. közepén újra kellett fogatni a felső zománcképhez, mert lifegett a kereszt.
2. A korona felső része a koronacsakrát avatja (hangolja) a kiválasztottnál (aki NEM lehetett csecsemő, mint később erőlködtek a hozzá nem értők Habsburg csecsemőkre “programozni” I. István és a magyarok jogát; csecsemőnek még nincsenek meg azok a szervei a fejében amelyek egyáltalán rezonálnak a beavatásra.) Egy kereszt alakú tárgy semmit sem tud avatni senkin. Ez beavatási nonszensz ott azon a helyen. Aki ráhelyezte, a kereszt (római v. akár görögkeleti egyház) hegemóniáját akarta ábrázolni a mindenkori magyar királyon. Ez az Árpádok érájában nem elképzelhető, ahogy Hunyadi Mátyás koráig sem, tehát ez a kereszt bolondéria – ahogy a pápai bulla hamisítása is – a 16. sz.-ban készülhetett. Hunyadiék mikor 1463. júl. 24-én Wiener-Neustadtba küldenek a halom arannyal visszakapott koronáért velük utazik – biztosítékként – a legöregebb koronaőr, pont azért hogy azonosítsa, mert elterejdt a hír, hogy nem azt kapják vissza, mint amit 1440-ben Kottanerné elrabolt. Sopronban 4 napig mindenki megnézhette a koronát és nem írt le egy főúr se egy jegyzetet se arról hogy nem azt a koronát látta volna, mint amiről valamelyik őse (aki koronaőr v. csak bennfentes volt) bizonyosan mesélt odahaza. A magyar korona, I. István koronája ekkor még az lehet ami, a jog forrása és hordozója, de ez nem azonos a mai parlamenti koronával. Ugyanis:

- Dukász és Konstantin császárok sem voltak a koronán

1. Tisztán őrzi 1613-ból Révai Péter koronaőr munkáját a könyvtár, amiben leírja hogy a Korona hátsó részén Szűz Mária képe látható.
2. Martin Van Meytens (Mária Terézia udvari festője) festményén tisztán megjelenik az a magyar koronára erősen hasonlító korona Mária Terézia mellett a bársony párnán, amin látszik hogy Szűz Mária ikonja van az ékszeren.
3. A fennmaradt Szűz Máriát ábrázoló 18-19. sz-i magyar zászlókon többön is látszik a Szent Korona, és van olyan korabeli magyar zászló, a magyar koronával amin Szűz Mária tisztán kivehető. (Fényképet  publikálta Bíró Aurél, az említett fotókat leközölte a Magyar Világkép Kutató magazin)

- A felső pánt nem volt I. István koronája.
1. Kelleher (amerikai) 1951-es, Ipolyi 1880-as vizsgálatai is kimondják, hogy a felső pánt nem korona tartozékai, hanem feltehetően egy szent istván korabeli tárgynak, pl. könyv fedélnek a díszítése. Másik nézet szerint azért van csak 8 apostol kép 12 helyett, mert 4 szétpergett I. István sírjában, ahol 45 évig feküdt (1038-1083) és egy római körpántos koronával volt első királyunk eltemetve, amit az exumálásakor hoztak felszínre, de már csak hiányosan lehetett tovább felhasználni.
2. A ma látható felső pánt forrasztások az abroncshoz – ötvös véleménye szerint – gány. Látható hogy a pánt le volt már szedve és vissza volt téve, de ocsmány módon, ráadásul más foglalatba, erről ld. Fülöp apostol alatt az abroncson lévő két “üres” lukat, s alatta a “mai” foglalatot.


February 29, 2012

Illúziók

Filed under: Ébredj Magyar! — Tags: , , , , — Aries Hungary @ 1:11 am

Életünk napi folyamatai: ébredés, munka, hazatérés, érkezés után evés, otthoni feladatok, és alvás. Ez az a taposómalom, melyet nap nap után követ az emberek 99 százaléka, legalábbis ezt kellene.

Egy normális világban mindez nem taposómalom. Az éjszakai alvás nem a nyugtatók nyugalma (a magyar lakosság jelentős százaléka használ ilyen vagy olyan nyugtatókat), a munkahely olyan hely, ahol az ember jól érzi magát. A szívesen végzett munka utáni hazatérés, a régi világban egy szertartás volt, millió apró szokással. Otthon az összejött család elköltötte a vacsorát, majd jött az otthoni közös munka. A mai ember szemével ez az egész egy idillisztikus kép, pedig nem oly rég, ez még normális volt.

Mára ez a nyugodt világ teljes mértékig kifordult magából. Az emberek sokszor már reggel fáradtan kelnek, mivel az alvás majdhogynem egy kínszenvedés. A munka egy nyűg, mivel mindenki tisztában van vele, hogy élősködnek a munkáján, így nem is végzi szívesen. Havi 80 000 forintért agyonhajtott emberek joggal mondják azt, “ott rohadjon meg ahol van”. Az emberek éppen ezért mire hazaérnek, már fáradtak, nyűgösek, a családdal türelmetlenek. Általában a családra fordítható idő 2-3 óra körül mozog napi szinten, mivel a megszokott 6 órai munkakezdés a nyugati átvett idiotizmus miatt 7-8 órára tolódott ki. Így az emberek este 5-6-ra érnek haza. Két három évtizeddel ezelőtt a TV még egy olyan szórakozási eszköz volt, mely estére (ha éppen volt olyan film) egybe rántotta a családot, közben ment a műsor kritizálása, vélemények megbeszélése. Mára minden családban annyi TV van, ahány helység. Nem nézem anyád hülye sorozatait, inkább a meccset. A számítógép, a televízió, egyre inkább szétzilálja a családokat.

Ez a teljesen beteg világ mégsem omlik össze, pedig már régen meg kellett volna történnie. Mi az, ami mégis képes működtetni ezt a hihetetlenül aljas és gyilkos világot? Az illúziók.

Milyen illúziók kísértenek nap mint nap? A munkahelyen arról álmodoznak az emberek, hogy bejön egy nagyobb munka, feljebb kerülhet a ranglétrán. Valójában egyik sem fog bekövetkezni. A rendszerváltás (módszerváltás) utáni időszakban  leosztották a lapokat. Akinek voltak kapcsolatai párt alapon, annak jól megy, akinek nem, az szenved. Elhanyagolhatóan minimális azok száma, akiknek valamilyen úton-módon befutott a később indított vállalkozása. Feljebb kerülni a ranglétrán sem lehet. Oda megvannak a volt komcsik, és a zsidók gyerekei. Nekik biztosított a jól fizető hely, a maradékon lehet marakodni. A hazatérés régi szokásai kikoptak, az emberek nagy része autóval igyekszik haza. Otthon mi várja? Mivel a házasságok több mint ötven százaléka válással végződik, valamint igen sok az elvált és egyedül élő idősebb ember, ezért nyugodtam mondhatjuk, az emberek jelentős részét a veszekedés, vagy a magány várja haza. A maradék, aki haza megy, otthon a gondok, fizetetlen számlák, a sokasodó problémák, anyagi gondok miatt befejezetlen, félbehagyott célok várják. Sokan temetkeznek az internetbe, gyorsítva ezzel a maradék kapcsolatok szétesését. Aztán jönnek a lottó illúziói, szerencsejátékok. Ha valaki vesz egy lottót, mit is vett vele? Pár nap szórakozást. Egy illúziót vásárolt meg, melyben elszórakoztatja magát mit is kezdene a sok pénzzel. Nyerni soha nem fog. Aztán jön a menjünk el egyet sétálni, nézi kirakatokat, és álmodozik, ha lesz pénzem ezt meg azt fogok venni, de soha semmi nem lesz belőle. Maximum ha jól megy, megveheti a kínai változatot. Amivel szintén vett egy illúziót. Amikor a szexújságot nézegeti, nem lát mást, mint illúziókat, olyan photoshoppal megszerkesztett álomnőket, amelyek nem is léteznek a valóságban. Szerencsétlen nők pedig ilyen álmokhoz akarnak hasonlítani, ami szintén egy illúzió. A drága autók, a luxusutak, a drága nyaralók mind-mind semmi egyéb, mint egy vékonyka kiválasztott réteg sajátja. Ez a vékonyka magát kiválasztottnak gondoló népség pedig, szellemi rabszolgaságban tartja az egész fejlett világot ezekkel az illúziókkal.

Erre Hitler által elmondott példát lehet azonnal felhozni, mikor az angol miniszter megkérdezte tőle, mi is a nemzetiszocializmus valójában. Erre Hitler így válaszolt. Jöjjön ide az ablakhoz. Látja ott azt az autót? Na, ha egy embernek ilyen autója lehet, az a kapitalizmus. Ha az az autó mindenkié? Az a kommunizmus. De ha minden embernek van egy ilyen autója, no az a nemzetiszocializmus.

Illúziók. Egy nagyon súlyos börtön. Bezárja az agyat, és az ember nem is akar kiszabadulni onnan, mert tudja, hogy ezen kívül van a változás, ami bizonytalan jövőt hoz. Sokkal jobb ebben a langyos, emberölő illúzióvilágban lebegni a nagy semmiben. Itt legalább az illúzió megvan, és valójában semmit nem kell tenni érte. Aki pedig az illúziót adja, nos neki sem kerül ez különösebben semmibe. Ugyanis nem kell adnia semmit. A vásárlási illúziók, a számítógépes játékok, az egyre gyogyósabb filmek valójában mind-mind illúziók, melyre a való életet cserélik le az emberek. A családot, az együttlétet, a gyereknevelést. A túlvállalt hitelek sem egyebek illúziónál. Amelyben úgy gondolom, hogy van egy lakásom, ami igazából nem is az enyém, mert ott a bank keze rajta. Mit kellett a hitellel adni a cionistának? Semmit az ég világon. Pénzt? Annyit nyomtat belőle, amennyit akar, pár fillér papírba kerül csak neki. Odaadta a semmit, amit ő maga nyomtat. Egy számot a bankszámlára, az ő számítógépes rendszerébe. Illúziók. A pártok sem adnak egyebet, mint illúziót. A változás illúzióját. Mekkora hatalmas acsarkodás van minden egyes választás előtt, ahol a hatalom várományosai ölnének is azért, hogy igenis most aztán változás lesz. Ahogy megmondtuk, újra csak rosszabb lett. Immár hatszor vágták át az országot, és akivel ezt meg lehet tenni, az meg is érdemli. A jelenlegi rendszer működésének az egész alapja ez a felállás, itt egyetlen párt nem fog változtatni semmit.

Lennének alternatívák, megoldások, de ezeket már az emberek nagy része nem is tudja felfogni, annyira fertőzött az agyuk. Ezek az illúziók ugyanis semmi egyebek, mint kábítószerek. A vásárlás, a filmek, a számítógépes játékok mind az agy olyan részére hatnak, mely miatt egyre inkább kívánja. Mesterien kitalált egy rabszolgatartás. Úgy tesznek rabszolgává, hogy saját magad hajtod igába a fejed. Létezik ennél mesteribb és sátánibb?

Ebből a betegségből semmi más módon nem lehet kitörni, mint radikális módon. Saját magunkra erőszakolt szabályokkal, melyet valójában REND-nek nevezhetünk. Rendet kell tenni körülöttünk. Ha kell, a személyes múltunk egy részét is fel kell számolni vele. De e nélkül soha az életben nem lehet rendet tenni magunk körül. Egyre mélyebbre süllyed az ember ebbe a hazugságözönbe. Míg végül rámegy a család, és a családdal az egész addigi élet.

Ha nem következik be ez a radikális gondolatváltás, a magyarságról kijelenthetjük, már halott, csak még nem tudja. Az a rendszer pedig, amely visszahozza a normális kerékvágást, az MNA által képviselt szociális rendszer. Semmi egyéb nem képes kirángatni az országot a nyomorúságából. A többi csak illúzió…

Kemény Gábor

January 29, 2012

ELÉG VOLT! EGY LÉPÉST SE TOVÁBB!

Ébredezik a magyar. Habár a többség még értetlenül bámul, egyre többen érzik, tudják, hogy nem mehet így tovább. Kőmőves Géza (Magyar Nádori Szövetség) kiáltványt bocsátott a magyarokhoz. Lesz-e elég magyar, aki a szép szavakat tettekre váltja!?

ELÉG VOLT! EGY LÉPÉST SE TOVÁBB! KI AZ ORSZÁGHÁZBÓL!

2012-re megszületett a magyar megoldás lehetősége! Amivel a Nemzetnek élnie kell! Miért tartjuk el és fürösztjük tejben-vajban az „oszd meg és uralkodj” módszerével operáló, csalárd nemzetvesztőinket, hazai és külföldi vérszívóinkat?

A HUNMAGYAR NÉP NEM BAL, NEM JOBB, HANEM EGY A NEMZET!

A baloldali, jobboldali, avagy közép-kategóriába becsalt, kihasznált, de minden jóravaló magyar emberben közös, hogy emelkedett lélekre, tiszta észre, erkölcsre, morálra, kérlelhetetlen igazságszeretetre, egymás iránti megfontolt szeretetre, hagyományainkra, természeti adottságainkra épülő, egészséges, független Magyarország a célja. Társadalmi igazságosságot, létbiztonságot, a természet kebelén békésen táplálkozó, örömökben gazdag, lelassult, szeretetteljes, egyszerű, talmi csillogástól mentes, boldog, fenntartható életet akar. Szinte minden baloldali, vagy jobboldali kategóriában mesterkedő főkolompos gazemberben közös: A titkos magyargyűlölet, a jóravaló, jóhiszemű emberek becsapása, lelketlenség, kollaboráció idegen hatalmakkal, avagy hazaárulás, nemzetvesztés, parazitaság, az érdemtelen és gátlástalan tollasodás. „Jó vicc” a Nemzet mérhetetlen kárára a közvagyonból milliomos, rablótőkés, kollaboráns, nemzetvesztő baloldali mértékadónak, vagy szintén hasonló jobboldali mértékadónak lenni. Az úgynevezett bal- és jobboldal krémje valójában egy, lelkiségében, szellemiségében azonos, legfelsőbb vezetésében közös, a kereten belül rivalizáló zs… maffia része! Az egyik népséget (gyurcsányista-féléket) a zsi… Kohen (Kun) Béláékkal, a másikat az (orbánista-féléket) a szintén zsi…Károlyi Mihály félékkel lehet azonosítani.

Aki ennyi év tapasztalata alapján továbbra is azon akar versengeni, hogy a háttérhatalom által létrehozott, jobbra, középre, balra elhelyezett, kollaboráns pártok közül mely- és milyen formában csapolja tovább a vérünket, az roppant megvezetett, tájékozatlan, de gonosz is lehet. Ezeknek továbbra is bedőlni kész öngyilkosság!

A BECSAPOTT MAGYAR NÉP FOGJON KEZET! MAGYAR SORSOT – MAGYAR KÉZBE!

Felelősséggel tartozol Nemzetednek, gyermekeidnek, unokáidnak, a későbbi nemzedékeknek és tenmagadnak egyaránt! Legyen értelme életednek! Végzetesen tévedsz, ha azt hiszed, hogy nem tehetünk semmit. Hidd el, hogy mi vagyunk az ERŐ és ezek a minden hájjal megkent vérszívók, csak felhasználnak minket! Mi robotolunk nekik éhbérért, mi adjuk a pénzt, hogy bőségben éljenek, hogy színházat jelentő választásosdit, parlamenti pankrációt rendezzenek és különböző álcába bújva, jogosultságot szerezzenek a további modern rabszolgatartásunkhoz, emberhez méltó életlehetőségből történő kirekesztésünkhöz. A zsi… a mi verejtékünkből tömik nemzetközi uraik, rokonaik zsebét is. Az őseink vére és verejtéke által túlélő, de mára éppen, hogy létező Haza földjét, és mindent, mi a Haza biztonságot jelentő, izmos karjait jelenti, eltékozoltak, vagy tönkretettek. A mi gyerekeink a rendőrök, akiket nem értünk, hanem ellenünk alkalmaznak. Mi adjuk a katonát és a milliárdokat, de nem a haza védelmére, hanem azt a nemzetközi zsizsik,- bűnszövetkezetek állami, valamint NATO szintre emelt terrorizmussal más népek gyarmatosítására használják.

Le ne tedd! A saját érdekedben olvasd végig! CSAK A BÁTOR KIÁLLÁS SEGÍTHETSZ! VÁLLALD FEL AKARATOD!

Elsődleges tennivaló

A megtestesült átverést jelentő pártoktól, ügynökök által vezérelt, álnemzeti civil szervezetektől független együttműködést kell szervezni.

Sürgősen állj be a láncba, fogjuk meg egymás kezét, köss Magyar Vérszövetséget! A Magyar Nemzet jóravaló része egy és oszthatatlan kell legyen!

Ezt kizárólag egyszerű és szigorú feltételekkel lehet elérni! Magyar Vérszövetség (Vérszerződés) megkötésével, a vérszövetségi kiáltvány elfogadásával, a személyi adatlap kitöltésével, az eskü felmondásával, az újbegyből (steril tüskével) serkentett vér általi, ujjal történő lebélyegzéssel, köztörvényileg büntetlen előélettel, cselekvőképes, 18 év feletti személynek, nemtől, kortól függetlenül lehet. A vérszerződéshez szükséges anyagot az apor45@gmail.com e-mail címen, vagy felbélyegzett, címzett borítékkal ellátott levélben (Kőműves Géza 9400. Sopron, Puttonyos köz 8.) lehet kérni. Mivel nem rendelkezem háttérhatalmi támogatással, önköltségre, vagyis, hogy részedre sokszorosítani tudjam, bármilyen szerény, önkéntes támogatást is elfogadok.

Jelentős politikai, köztörvényes bűnöket, idegen érdekek tudatos szolgálatát leszámítva, nem az számít ki honnan jött, hogy az MSZMP-MSZP-SZDSZ-LMP-MDF-FIDESZ-KDNP-MIÉP-Jobbik, vagy más manipulált párt, avagy egyéb genylet becsapott, legázolt és cserbenhagyott, jószándékú tagja voltál- e, hiszen egy ember sem születik bölcsnek és ezért az számít, hogy hol tartasz, merre is akarsz menni. A vérszerződést kötött, de ügynöki tevékenységet folytató, áruló, vagy elterelő személynek – „érdem szerinti” eljárás dukál!

Ezért fontos garancia számodra, hogy a nemzetmentők, vagyis az ideiglenes Nemzeti Küldöttgyűlés tagjai a vérszerződést megkötők közül kerüljön ki, mert tudja, ha csal, meglakol

AZ AKARATOD – TÖRVÉNY LESZ!

Ha nem áll szándékodban a kezed nyújtani, az összefogást, az együvé tartozást képező vérszövetségi láncba, azért ezt az írást és a „Magyar Nemzeti Akarat 23 pontban” című mellékletet akkor is sokszorosítsd, terjeszd, a NEMZETI HATÁROZAT-ot írd alá és ez több lesz, mint egy választás! Hiszen nyíltan felvállalod. A betelt példányt a fenti címre juttasd el! Kellő mennyiségű aláírás esetén a Nemzeti Határozatot a parlamenterek orra alá nyomjuk!

A MAGYAR NÉPNEK BÁRMIKOR JOGA VAN VISSZAVONNI MEGBÍZATÁSÁT, AZ EDDIGI TÖRVÉNYEKET ÉS ÚJ DÖNTÉSEKET HOZNI!

Hiába nem fog tetszeni a hatalmon lévőknek, ha a határozatot a választásra, DÖNTÉSRE jogosult honfitársunk közül többen aláírják, mint ahányan a Fideszre szavaztak, a népakarat szentsége alapján kötelező erejű népszavazás eredményeként kell tekinteniük és megtagadása esetén jogosan szerzünk másként, de lehetőség szerint ismét békés módon érvényt akaratunknak és felelősségre vonjuk az ellenszegülőket.

Nincs szükségünk „Az egyik kutya, a másik eb” pártok hemzsegő, tollasodó nemzetvesztőire!

A Magyar Vérszövetség 2/3-os többséggel, nyílt szavazással, megyénként 5 fő + Budapest 5 fő = országosan 100 fő nemzeti szolgálattevő-ből álló Ideiglenes Nemzeti Küldöttgyűlést választ, mely szintén kétharmaddal 2 megbízott fejedelmet (Kende és Gyula) választ. (Később az alábbi akaratban vázoltak szerint új választási törvényt kell készíteni.) Felhatalmazásotok értelmében az Ideiglenes Nemzeti Küldöttgyűlés, rendteremtési, alkotmány- előkészítési, törvénykezési céllal 3 évre kezébe venné a nemzet sorsát. Légy résen és mindig gondolkozz magyar!

A zsi… hatalom eszközeként szolgáló pártrendszer pártjain túl, roppant veszélyt jelentenek az írott cél nélküli, fel nem esküdött szerveződések, a meghatározott, leírt cél nélküli népgyűlések, szervezett demonstrációk, országjáró, hasbeszélő személyek, hiszen nem rendelkeznek vascövekként levert, – leírt, elégséges és számon kérhető céllal! A határozott céllal, esküvel fel nem vértezett közösségre könnyedén elterelő ügynököket telepítenek (Pl. 2006-ban, többek között a Fidesz és az MSZP, ügynökeik által kézi vezérléssel irányították a demonstrálókat és tartották fenn, a nevetséges, lefárasztásra szánt, félpályás útlezárásokat) és akkor újból hiába a fáradság.

Ne bízz az gyökeres változást nem akaró megoldásokban, reformprogramokban!

A Jobbik is párt! A Jobbik programja is csupán egy reformprogram, mely a hazai zs… uralkodók hatalomátmentésének lehetőségét nem küszöböli ki. Hiába jószándékú a tagsága, megvezetetett emberekből áll. Nem akarja a zs…hatalom érdeke szerint kitalált pártrendszer eltörlését, célja elégtelen, tehát csapda, átverés, miként volt a MIÉP esetében is és végeredményében a tikos nemzetközi zsi… összesküvésnek kedvez – rendszertől függetlenül – a Fidesz utódaként. A Jobbik is csupán a tenniakarás és a kényszerű helyzet okán illeszkedne a pártrendszerbe, komoly célként tűzné zászlóra a pártrendszer mielőbbi elengedhetetlen felszámolását. Ha szorít nekik a hurok, újabb paktum születik a nemzet feje felett, Orbánból köztársasági elnököt kreálnak, nagykoalícióval és úgynevezett szakértői kormánnyal kötik be a szemed és az átverésed, vagyis a mókuskerék pörög tovább. Ne dőlj be az 1945 előtti, ugyancsak zsi… uralomban vergődő Horthy-rendszer-féleségben spekuláló, a manipulált „szent-istvános – Szent Koronás – judeo – „keresztény” alkotmányt, nemesi parazitizmust visszaállítani szándékozók csörtetésének! De ki kell ábrándítsalak, az árját játszó-hitleri-judeo-nemzetiszocializmussal szimpatizáló, birodalommániás, rendőrállamra, újraelosztásra építhető és ennek okán nagy létszámú, jólfizetett, a korrupció melegágyát képező, ugyancsak a Nemztet terhelő, nagy bürokrata sleppel működtethető, mára valójában kérdésesen magyar „hun”-garista műfajból is. A kádári időkben felszaporodott, a többséghez képest kiváltságos lehetőségekkel rendelkező egykori klientúra, vagyis az akkori rendszernek fontos feladatot betöltők pedig jobb, ha felébrednek csipkerózsika álmaiból, mert nagyjaik örökre kitúrták őket lehetőségeikből. Tudnotok kell”elvtársak”, hogy csak eldobható eszközök voltatok és egy a két rendszer lényege a „rendszerváltó”, hatalomátmentő zs… és bizony ők helyzetben maradtak.

Csak az Árpád-i és az azt megelőző idők íratlan, minden magyart felkaroló és megvédő szellemiségét alapnak tekintő, felvilágosult ember célja: a magyar sorsot – magyar kézbe cél követendő!

Ne bízz a médiában!

Eszes, rafinált, gazdasági és média szakemberek kényszerűségből, újbóli, kormánymosdatási és hatalomátmentési szándékkal, roppant ravaszul, a hazai felelősök teljes körét nem említve, elégtelenül vázolják a nemzetközi pénzvilág számunkra káros vonatkozásait. A rafinált média ügyesen elfedi, hogy a jelenleg uralkodó pártkoalíció a választás előtt a lényegi dolgokban is csendestársa, azaz bűntársa volt az előző kormányoknak. Eltusolják a lényeget, miként a pénzvilág = zsi… bűnszövetkezet, s csatlós, vértestvéri szállal kötődik hozzá a parlamentereink zöme. Kormányaink, – ugyancsak kivétel nélkül,- médiánk, az oktatási és kultúrkolomposaink, a „Tudományos Akadémiánk”, valamint idegen érdekeknek elkötelezett vezető „szakembereink”is tagjai a zs… bűnszövetkezeteknek és közösen juttatták ide a Nemzetet. Elhárítják, elkenik a felelősséget, hamis megoldást sugallnak.

AMEDDIG TELJESSÉGGEL NEM LESZ KIREKESZTVE, A NEMZETKÖZI PARAZITÁKHOZ KÖTŐDŐ ÉS AZOKTÓL VALAMILYEN SZÁLLAL IS FÜGGŐ, EGYMÁST VÁLTVA MINDIG HATALOMRA KERÜLŐ ZS… SLEPP ÉS A MAGYAR NEM VESZI SAJÁT KEZÉBE SORSÁT, ADDIG SEMMI ESÉLY A NEMZET FELEMELKEDÉSÉRE, MINDEN HAZAFINAK KIJÁRÓ ÉLHETŐ ÉLETHEZ VALÓ LEHETŐSÉGRE! AZ ÉLETÜNKET TÖNKRETEVŐ, KERÉKKÖTŐ HATALOMBITORLÓKAT LE KELL VÁLTANI!

Most éppen a minden hájjal megkent, álnemzetiek, a felelősséget a népre kenve, építőelemként terelik Nemzetünket, a modern rabszolgatartást tökélyre fejlesztő ZSI…BIRODALOM rendelkezésére és ezért dübörög a részben mesterséges válság is, hogy lefejjék és bekényszerítsék a nemzeteket. – Akár egy korlátozott világháborúban való részvételre is! A totális kifosztásunk, minden jog nélküli rabszolgasorba taszításunk csak ezután, a költségvetési, majd politikai unió, vagyis a teljes bedarálás után következik be. Az előző, 1989 óta működő kormányaink szereposztása, miként az első Orbán-kormányé is, a nemzeti vagyon átadása a zsi.., az EU-ba léptetés, majd totális eladósítás személyi szinten is. A mostani, hazug népség feladata a darálóba töltés álcázott befejezése. A kormányaink által szolgált nemzetközi parazita zsi… „elit”- bűnöző maffia- pozitív irányba soha nem változik! Semmit nem változott a Dél- és Észak-amerikai ”indiánok százmillióinak”, zs… bankárok által elrendelt kiírtatása, a rabszolgakereskedés, afrikai népek irtása, valamint az első és második világháború kirobbantatása, a saját kisembereik beáldozása, a drezdai, nagaszaki, hirosimai, koreai, laoszi, vietnami, palesztin és számtalan más népirtás és a szeptember 11-i- WTC tornyok ellen elkövetett, szervezésileg önmerénylet óta!

Ne feledd! Az 1956- os népfelkelés utáni véres zs… megtorlást, a szabadságharc és az igazság gondolatának elrettentését, benne az állami szinten elrendelt gyermekgyilkosságokkal!

MAGYAR NEMZETI AKARAT 23 pontban

Virágzó, egységes, erős, biztonságot, igazságot, nyugalmat, fenntartható életet, szerény jólétet, reményteljes jövőt garantáló, parazitáktól, megszállóktól mentes Hunmagyar Nemzetet.

ELSZÁNTSÁG ÉS TETT NÉLKÜL AZ AKARAT CSAK ÁLOM MARAD!

Ha bátran lépünk, – példával járunk, beindul a láncreakció, más nemzetek is követik példánkat. Miként az egyénnek-egyéni, akképpen az együvé tartozóknak, – közösségeknek – kollektív felelőssége van!

Terjedelmi korlátok okán az alábbi, teljesség igénye nélküli pontok csak ízelítőt jelentenek abból a vascövekként levert célból, melyet közös akarattal kell kitűznünk és megvalósítanunk Nemzetünk megmentése és felvirágoztatása érdekében. Pártok elszámoltatása, feloszlatása, pártvagyon maradéktalan visszavétele, a nemzet kártevő politikusainak, de a megalkuvó, megélhetési politikusoknak is kirekesztése a közéletből! Magyar igazságszolgáltatás, – törvény előtti egyenlőség. A jogilag éppen fedezett, de valójában rablott holmi, visszajár a köznek!

1.

A tékozló berendezkedésű, pártrendszerű parlamentarizmus és kormányzás felszámolása, közvetett, listás” választás” helyett 100 fős (Megyénként 5 fő+Budapest 5 fő), 5 évre közvetlenül választott, rövid úton visszahívható nemzeti szolgálattevőkből álló Nemzeti Küldöttgyűlés, mely szakértők bevonásával, radikálisan csökkentett államapparátus segítségével törvénykezik és segíti a nemzet működését.

ELÉG VOLT A SZAKÉRTELEMMEL HENCEGŐ PÁRTOKBÓL, A KÁRTÉKONY KORMÁNYOKBÓL! A TE BÁTOR KIÁLLÁSODDAL ÉS KÖZREMŰKÖDÉSEDDEL LEHET ÚJRAÉPÍTENI A NEMZETET!

Keserves tapasztalatokkal felvértezett, kizárólag Magyar Nemzeti érdeket képviselő, szívvel- lélekkel, állhatatossággal szolgáló, a jó tanácsokat kiválasztani képes hazafiak élenjáró szolgálatára van szükség! A nemzeti szolgálattevők, valamint a vezető közszolgálati tisztséget betöltők javadalmazása értékarányosan jelentősen kevesebb lehet, mint a mostani parlamenterek és egyes gazdagodó, vezető bürokraták érdemtelen jövedelme.
Ha mondjuk 1989-ben egy tehetséges juhász (birkapásztor), vagy egy paraszt, valamint egy ügyes kereskedő és egy ízig-vérig magyar katona kezébe került volna a Nemzet sorsa, mára már virágozna, s nem pusztították volna le talapzatig a Nemzetet (A talapzat szétverése jelenleg is gőzerővel folyik!) és nem törölné a magyarba a lábát mindenféle, a trianoni rablásból élő kreált-nemzeti entitás, vagy kozmopolita, hazai- és külföldi magyargyűlölő parazita.

CSAK EGYSÉGES, ERŐS MAGYAR NEMZET TUD HATÉKONYAN KIÁLLNI A TAGJAIÉRT!

2.

ÚJ ÁLLAMFORMA!

Fejedelmek (Kettős–„hatalmi” rendszer.) – Kende és Gyula választása. Az erős elnöknek megfelelő, a kinevezések tekintetében is egyetértés jogával bíró Kendét, első alkalommal a Nemzeti Küldöttgyűlés által jelölt két főből, közvetlen, a Nemzet általi választással választjuk, határozatlan időre és 70 éves korig maradhat tisztségben. Az esetleges rivalizálás kiküszöbölése okán a Kende egészsége megromlása, vagy 70 éves kor elérése esetén önmaga választ utódot, rokonság kizárva. Ha a megválasztott Kende és a Gyula a Nemzeti Küldöttgyűlésből kerül ki, úgy a nemzeti szolgálattevő helyett, a megye körzetéből automatikusan a második legtöbb szavazatot kapott kerül be a Küldöttgyűlésbe. A Nemzet védelmével és úgynevezett miniszterelnöki teendőkkel megbízott Gyulát, mely maximum 65 éves korig töltheti be a tisztséget, a Nemzeti Küldöttgyűlés, 5 évre választja.

A Gyula szigorúan a Kende egyetértésével működik. Kende és Gyula kizárólag a Magyar Nemzetnek elkötelezett, 3-ad íziglen is tiszta úrnépi-hunmagyar ember lehet! Ez alapvető garancia és jól felfogott érdeke a nemzet minden tagjának.

3.
Csak a pártoknak kedvező, a nemzetet kirekesztő, nagyszámú ajánlás helyett a nemzeti szolgálattevő jelöltek állítása 10 fő ajánlásával történhet. A részvételi aránytól független, egyfordulós választás. A politikai, gazdasági, rasszbéli világuralmi maffia legfontosabb eszközének, a pénz befolyásának kiküszöbölése a választási rendszerből! A választás nem show és senkinek nem lehet üzlet! Aki nem ezt akarja, gazemberségen töri a fejét és hazaáruló!

Kampány nincs! A jelöltek az állam által a Megyei Választási Bizottságoknak leosztott összegből a bizottság által nyomtatva, a választóknak (2-3 oldal/fő) postázott kiadványban, fényképpel, célkitűzéssel ismerteti magát a bármely közösségi címkézés nélküli jelölt. Minden egyéb, az esélyegyenlőséget felrúgó propaganda, házalás, egyéb kampány, azonnali kizárást és pénzbüntetést von maga után!

A visszahívás intézményének bevezetése: Civil kezdeményezéssel, civil kivitelezéssel, aláíró ívek alkalmazásával a szolgálattevőt megválasztott honpolgárok 50%-ánál több személy visszahívhat. A jelöltek többsége olyan célt tűz ki, hogy megválasszák, valamint annak szellemiségében fog eljárni, hiszen, ha nem eszerint tesz, visszahívják. Akár egyetlen egyértelműen ellentétes állásfoglalás, vagy más visszaélés és már alátámasztott lehetőség van a visszahívására.
A Kende és a Gyula kizárólag csak a nemzet választásra jogosult felénél több választó határozata alapján hívható vissza.

4.

A Nemzet általi bárminemű ellenállás, felülbírálás joga, ha a döntésre jogosultak többsége akarja, minden esetben lehetséges! Bármely magyar, bármiben és bármikor (a hivatalosan elrendelhető népszavazás feltételeinek nem megfelelő esetben is), akár saját szervezésben is kérheti a Nemzet véleményét, mindenkor érvényes döntését.

5.

Az önkormányzati képviselők helyett harmadrész létszámú települési szolgálattevőkből álló Települési Küldöttgyűlés tagjai javadalmazásának radikális csökkentése. Jelölésük, megválasztásuk, esetleges visszahívásuk a nemzeti szolgálattevőkkel megegyezően történik.

6.

AZONNALI KILÉPÉS, A VESZTÜNKET OKOZÓ EU-BÓl, MAJD A NATO-BÓL!

Az évi többezer milliárdba kerülő, a Nemzet kifosztását, vágóhídját jelentő EU, valamint állítólag a nemzetek szuverenitását megvédeni hivatott, de a nemzetek függetlenségének vérbetiprására, a kozmopolita, parazita, zs… bűnszövetkezetek érdek-érvényesítésére használt NATO-ból legkésőbb 3 éven belül ki kell lépni. Nemzetek közötti, kölcsönösen előnyös, egyedi szerződések, szuverén, független, hatalmi, birodalmi blokkon kívülálló nemzet!

7.

Hatékony, olcsó, ötletes magyar önvédelem-re berendezkedő, kis létszámú, főleg a folyamatos képzést biztosító, hivatásos katonából és tartalékosokból álló, vízfejmentes Honvédség, a Gyula legfelsőbb parancsnoksága alatt. Munkahelyteremtő, magyar elmére alapozó hazai fegyvergyártás. Minden, nem rokkant, 18 év feletti, kiképzésben nem részesült, férfi állampolgár részére egy alkalommal 2 hónap katonai kiképzés, majd évi egy alkalommal, lehetőség szerint a lakhelyéhez legközelebb, 2 napos, adottságnak megfelelő gyakorlat, 60 éves korig. A kétnapos gyakorlat és katonai behívó alól mindenkor mentes, az előírás szerint havi rendszerességgel gyakorlatozó Népfelkelő Nemzetőr, viszont Nemzetének, településének védelme, felszabadítása mindenkor kötelessége.

8.

A magyar nép az esetleges áruláskor is megvédi magát! Kézifegyvereit otthon, biztonságosan elzárva tartó, település szerint szerveződő (Több kisebb település lakosai közösen is alapíthatnak.), katonailag csak az alkotmánynak, rá vonatkozó külön cikkelynek és az ennek szellemében készült törvényi szabályozásnak alárendelt Magyar Népfelkelő Nemzetőrség.

Az egységek egymástól függetlenek, ruházatuk, fegyverzetük a megadott, tág, az egységnek hátrányt nem okozó kereten belül egyedi. A mindenkori két rangelső köteles a Honvédség által szervezett 3 hónapos parancsnoki képzést elvégezni! Működés a törvényben előírt kötelező minimum települési és önkéntes támogatással. Katasztrófavédelmi szolgálatot, valamint bűnmegelőzési, bűnüldözési feladatot is végezhetnek, igazoltatási, letartóztatási, kihallgatási és a rendőrhatóságnak 12 órán belül történő átadás jogosítványával. A M. N. Nemzetőrség még a Települési Küldöttgyűlésnek sem alárendelt! Örökös tiszteletbeli főparancsnokuk a Kende. Tagja, kizárólag a magyarságnak, a Magyar Nemzetnek elkötelezett nő és férfi személy lehet.

9.

A Nemzet közrendjének, közbiztonságának védelme. A köztörvényes bűncselekmények büntetési tételének megemelése, különös tekintettel a visszaesőkre. A teljességgel bizonyítható, aljas indokból elkövetett emberölés esetén halálos ítélet! (Sajnos a zs… háttérhatalomnak és politikusainak érdeke, hogy a nép ne érezze magát biztonságban, s hatalomfüggő legyen, valamint a figyelmét eltereljék. A halálos ítélet elleni meggyőzés egyik aljas pszichológiai módszere azon igyekezet, hogy a halálraítélt helyébe képzeld magad, valamint, hogy ártatlanul kerülsz ilyen helyzetbe, pedig ma már teljességgel ki lehet küszöbölni a tévedést.)

MÉG VÉLETLENÜL SEM RENDŐRÁLLAMOT SZERETNÉNK, DE RENDET, AZT IGEN!

A nemzetnek hatalmas pénzbe kerülő liberális, és egyeseknek jól jövedelmező magánbörtönök helyett, önfenntartó, jól őrzött munkaterületek, olcsó, praktikus épületekkel. Idegen bűnözök lepték el hazánkat, településeinket! Új bevándorlás-politika megvalósítása. Az 1989 óta hazánkba történt letelepülés eseteinek, azóta kiadott állampolgárságok felülvizsgálata. Az egyik településről a másik településre történő áttelepülés esetén, az állandó lakhely-státusz megadásához a Települési Küldöttgyűlés engedélye szükséges. Elutasítás oka lehet a büntetett előélet. Az ideiglenes tartózkodás esetén, bárminemű bűncselekmény elkövetése után a településről történő kiutasítás lehetséges.

EMBERSÉG ÉS SZOLIDARITÁS IS LEGYEN HAZÁNKBAN! ÉHBÉR HELYETT MEGÉLHETÉS! Ne izgulj, lesz miből, csak le kell állítani kirablásunkat!

10.

Mindennemű nyugdíj, járadék, létminimum megélhetési szintre emelése. 2012. január havi viszonyok alapján járó minimum: nettó 80.000,- Ft, a nőknél 35-, a férfiaknál 40 év nyugdíjjárulék fizetést követően, valamint 55- és 60 év nyugdíjkorhatárig kidolgozott évek utáni alapnyugdíj minimum 130.000,- Ft-ra történő emelése (Közte arányos eltérés.), a maximális nyugdíj 230.000,- Ft-ra csökkentése. majd ár és teher, valamint életszintvonal növekedésével lépést tartva mindenkor arányos emelés. A jogosság és a nyomor elhárításán túl ez már csak azért sem kérdés, mert az eltékozolt, mondjuk bankok feltöltésére használt, ellopott nyugdíjalappal megfelelő tőkegazdálkodást kellett volna folytatni. Csak a bankok fedezetlen hitele kamatozik?!

11.

A szociális támogatásra, családi pótlékra spekuláló, de dolgozni semmiképpen nem hajlandó, bűnöző életmódot folytató, a gyermekeket tisztességgel nem nevelő, a magyar társadalomra veszélyt és roppant anyagi terhet jelentő személyek, családok visszaélési lehetőségének rövid úton történő felszámolása, de részükre azonnali munkahelyteremtés.

Közvetett születésszabályozás, a rendes nevelésben nem részesülő gyermekek elvétele. Ha továbbra is másokért dolgozik, s közvetve bűnözőket szaporít a magyar, holnaptól minden utcasarokra rendőrőrsöt kell telepíteni és nincs többé magyar jövő. Orbán szerint minden szaporulat után plusz szavazati jogot kell adni. A hülye is tudja, hogy ez nem szülés ösztönzés, hanem a magyarság sárba tiprásának legsunyibb eszköze.

12.

A magyar munkáltató által 8 órás, havi 160 órás, nappali munkaidőre fizethető nettó (Levonás utáni) minimálbér a jelenlegi viszonyokat tekintve 160.000,- Ft-ra emelése. Az egységes adó azonnali megszüntetése! Évi nettó 6 milliós tiszta bevétel alatt a magyar munkáltató 50%, 12 milliós alatt 25 %, 24 milliós bevétel alatt 12,5 %, 48 alatt 6 %, adócsökkentésben és más, a bért, vállalkozását sújtó teher jelentős csökkentésében, eltörlésében részesül. Ma valójában azt büntetik, ha vállalkozol, s emberhez méltó munkabért fizetsz! Nyugdíjjárulék, egészségbiztosítás levonás egyszer. A vállalkozói veszteség teljes egészében továbbvihető. Mindennemű fogyasztás, munkahelyek létszáma növekedni fog, nem csökkenni.

BECSÜLD MEG A MAGYART!

13.

Külföldi munkáltatók adómentességének, munkahely-teremtési támogatásuk azonnali megszüntetése. Bér és egyéb kifizetés már most sem lehet kevesebb, mint a munkáltató hazájában, a profilban szokásos átlagbér 50%-a, de a fentiek szerint, nettó 160 000 Ft alatt nem lehet. Ne legyen lelkiismeret furdalásod, hiszen általam a kényszerűségből szerényen vázolt összegek is szükségbér kategóriába illők! Több mint ezer éve élősködnek rajtunk és elhitetik velünk, hogy a nyomor okai mi vagyunk. – Mely valójában igaz, mert sokattűrő természetünk okán fát engedünk hasogatni a hátunkon, nyomorgunk egy életen át és békés gyalázattal, ezt örökítjük tovább, mikor nálunknál messze érdemtelenebb nemzetek talmi dolgokra herdálják el lehetőségeiket. Parazitáink pedig vérünkön erősödnek, teljes nyomorékká tételünk és totális rabszolgasorsba taszításunk pedig teljében.

A világban párját ritkítóan előnyös Kárpát-medencei élettérben élő, kiemelkedően leleményes és szorgalmas magyar nép csak a megszállása, kifosztása és az agymosása okán kelt hiszékenysége, valamint ebből táplálkozó jelenlegi gyávasága okán nyomorog. ÁLLJ TALPRA! „ CSAPJ AZ ASZTALRA, RAGADD MEG A GALLÉRJÁT ÉS RÁZD KI A GATYÁJÁBÓL ”!

14.

A kormányok és a tárgyban velük együttműködő, szinte teljes parlament cinkosságával elkövetett bűncselekmény kategóriájába tartozó hitelek behajtásban a Magyar Nemzet nem vehet részt. Bűncselekmény esetén, a büntetés helyett a bankoknak sem jár pénz! Magyarán: csalók felé nem kell törleszteni! Kormányaink csak eljátsszák a gátlástalan, parazita pénzvilággal való szembenállást, de a háttérben cinkosaik. Most éppen aljasul a mi terhünkre „segítik” a törlesztőket, közvetve a bankokat és végeredményében a zs… háttérhatalmat, hiszen a banki szektor is csak a háttérhatalom eszköze, miként kormányaink is. A kormányzati szembenállás csak retorika, cirkusz, pozícióerősítés. A népnyúzás viszont valós, ebből ítélj!

A magyar nép nem tartozik senkinek! Másokhoz képest mindig éhbérért dolgoztatták, de még ebből az éhbérből is többet vontak le, mint amit visszaadtak neki. Hova lett a nemzeti vagyon és az állítólagos hitel? Miért nem azok fizetik, akik kapták?

15.

A hitelállomány felülvizsgálata, a zs… bűnszövetkezetek, valamint kormányaink által a Nemzet nyakába varrt, majd az országból rögtön kiszipolyozott, jórészt csak a mesében valós nemzeti adóság állomány törlesztésének felülvizsgálata és ennek függvényében a törlesztések zömének azonnali leállítása. A kontónkra felvett hiteleket szinte kizárólag a hitelező maffia idegen cégei, kapcsolatai kapták, tehát a Nemzetnek szinte nincs adósága. Kormányaink „hitelfelvételei”, adóság csökkentés igyekezete, megrendelés szerinti aljas népnyúzás, miként az éhbérért beígért munkahelyteremtés is csupán ilyen szolgálatot takar.

16.

Magyar fizetőeszköz kibocsátás nemzeti kézbe vétele, egy magyar állami fizetőeszköz és hitelintézet létrehozása, valamint kizárólag magyar, helyi, vagy kistérségi, nem csak pénzkezeléssel foglalkozó szövetkezetek létrehozásának szorgalmazása. Kamatmentes, szakérői beleszólással és részvénnyel biztosított hitelfolyósítás a vállalkozóknak. Mindennemű külföldi kötődésű bank, egyéb, pénzkezeléssel foglalkozó intézmény betiltása.

17.

Víz- és csatornadíj, villany-, gáz-, postai díjszabások, illetékek, adók, biztosítások árainak csökkentése, realizálása, majd a jelenlegi, külföldi tulajdonban lévő cégek állami, települési kézbe vétele. Ingatlanadó: kizárólag csak a szükséges életteret, megélhetést meghaladó luxus ingatlanok esetében. A magyar állampolgársággal rendelkező, Magyarországon élő magyarok, környezetkímélő energia előállítással és értékesítéssel foglalkozhatnak. A magánterületen lévő közüzemi légvezetékek után területhasználati díj megállapítása, valamint éves százalékban és lehetőségek szerint meghatározva, föld alá helyezés, valamint „vízégésű” és más) alternatív energiatermelő berendezések alkalmazása. (A víz ég! Avagy a vízben lévő hidrogén közvetlenül is elégethető!)

Állami, vagy kizárólag magyar tulajdonú vállalat által gyártott, (olcsó, függőleges tengelyű szélgenerátorok, öngerjesztő generátorok, Viszont a világot szénhidrogénekkel is kifosztó, nemzetközi bűnszövetkezetekhez kötődő pátjainknak, kormányainknak kivétel nélkül nem érdeke az alternatív irányú meghatározó fejlesztés és már csak ezért is érdemes őket lesöpörni.

18.

Nem lehetünk a fogatlanok, betegek és korán halók nemzete! Megbecsült, de képzett, lelkiismeretes egészségügyet. Az orvosok részére kötelező, államilag térített, Magyarországon végzett „kínai” orvostudományi és magyar természetgyógyász (A kínaiak hunmagyar eleinktől tanulták) továbbképzés, vizsgával. Az orvoslásban a megelőzésre, az okok megszűntetésére, természetes gyógymódokra és nem a más betegségeket okozó, zs… gyógyszermaffia hasznát hajtó kemikáliákra, tüneti kezelésre kell fektetni a hangsúlyt. Nagy jelentőségű találmányok támogatása (Ilyen: Dr. Horváth István találmánya, az anti-koleszterint immunizáló antigén vakcina sok millió magyart menthetne meg a haláltól, s óriási bevételt hozna a nemzetnek), soron kívül „hadrendbe” állítása. Sajnos inkább üldözik! A fogorvosi kartell felszámolása! Állami, vagy települési kézben lévő fogorvosi rendelők működtetése, a nem luxus fogpótlást ingyenessé kell tenni!

19.

A magyar föld nagy jelentőségű kincseinek, természet adta ajándékainak, stratégiai erőforrásoknak nemzeti, települési kézbe vétele. Az egészséges környezetre, kitűnő konyhára, egészséges élelemre és italokra, gyógyvizeinkre, csodálatos hagyományainkra, vendégszeretetre, a gyönyörű tájra építő, nemzeti, települési és egyéni együttműködésben szervezett idegenforgalom. Kiemelt állatvédelem, mert bizony élő, érző lények! Az egész természeti környezet fokozott védelme, alternatív energetikai megoldások, találmányok fejlesztésének kiemelt támogatása. Energiaigény csökkentés. Mindennemű találmány másfél éven belüli elbírálása, a gyakorlatban jellemző minimum 5 év helyett. Államilag fizetett szabadalmi ügyvivők közreműködése a beadványkészítésben, az eljárás során és díjmentesség.

20.

Az itthon megtermelhető, előállítható, minőségi termékek piacát, munkalehetőséget korlátozó külföldi termékek behozatalának szigorú korlátozása, az árunak nevezett egészségkárosító termékek, árunak nevezett szemét kitiltása. Virágzó, munkahelyteremtő, egészséges és bőséges élelmiszert előállító magyar mezőgazdaság, új, korszerűsített termelői piacok, feldolgozóipar, kert- és bio-Magyarország. Virágzó, békén hagyott kisipar, ahol a szakma szeretete, tudománya, gyerekkortól beívódik, szülőről gyerekre és a helybéliekre száll. Kamatmentes, részvény és szakmai-kontroll biztosítású hitel. A külföldiek által elorzott földjeink visszavétele! Új földtörvényt. A föld a Nemzeté! A földhasználat rendezését vissza kell adni a települések tulajdonának jogrendjébe. Minden település a megalkotott új földtörvény viszonylatában önmaga dönti el, hogy lakói megélhetése érdekében, családi gazdálkodás céljából, az igények figyelembevételével, szerény, a település boldogulására felhasznált bérleti díj ellenében hogyan osztja fel a földterületet. Magyar sajátosságokra, a rendkívüli magyar találékonyságra, széles bedolgozói körre épülő, szociális munkahelyteremtést is ellátó, de nem szocialista és nem kapitalista, állami és magán, települési, de főként dolgozói tulajdonban lévő, rugalmas kisüzemekre van szükség.

21.

Új médiatörvény. Az oktatásnak, a kultúrának, a tudománynak, a médiának a Hunmagyar Nemzet szolgálatába állítása. Elég volt a kultúrmocsokból! A kereskedelmi Tv-csatornák jogtalanul elengedett milliárdos tartozásainak behajtása és betiltásuk. Az országban csak állami és települési kézben lévő, értéket közvetítő úgynevezett sugárzott média lehet. Reklámnak csak 2 óránként és alkalmanként kb. kettő percben van helye.

22.

Egyházak közpénzből történő támogatásának megszüntetése! Közvetve a zs…, kollaboráns klérust, egyházzá emelt szekták, embereket megalázó, pszichopata „istenhelytartóinak” jólétét és a nemzet hülyítését nem támogatjuk! A FIDESZ az egyik legveszedelmesebb, maffia módon felépülő szektát emelte egyházi rangra, de már előtte is támogatta! A józan hit nem pénz kérdése, a józan hit nem kíván élősködőket, szemellenzőt, milliárdokat-emésztő bürokráciát, fizetett agymosó gépezetet és az egyik ember személyes hite a másiknak nem kerülhet pénzébe!

23.

Az agymosással operáló, személyiségtorzító, tiszta észt kalodába juttató pszichológiai módszerekkel dolgozó, máskor pénzügyi vállalkozásként működő szekták, egyházak kérlelhetetlen felszámolása. A hit szabadsága mindenkit megillet, de a jóhiszeműséggel való, számító visszaélést nem tűrjük!


Amennyiben elolvastad, megértetted és egyetértesz, azonnal küldd tovább e-mailben és mindenképpen sokszorosítsd, vidd el a szomszédnak, a munkahelyre, ismerőseidnek, add fel postán a távoli rokonoknak, felvilágosításként az elrabolt területekre is, ha nem vagy rest! Sokat tehetünk együtt!

Ha nem hiszel a józan paraszti ésszel gondolkozó, bátor, egészségesen önzetlen magyarok összefogásának erejében, legalább azt hidd el, hogy ez a kezdeményezés sok honfitársadat hozzásegíti a tisztánlátáshoz. A hatalmon lévők is tükörbe nézhetnek általa és minden párt irányába való nyomásgyakorlásra is alkalmas! Legalább egy példányt tarts magadnál, s az arra hajlandó ismerőseid által aláírt példányt juttasd el hozzám!

Neked nincs félnivalód! Viszont, ha nem állsz ki magadért, esélyed sincs!
Kőműves Géza
2012. január 23. Sopron Tel.: +36703126794
E-mail: apor45@gmail.com


MAGYAR NEMZET HATÁROZATA

I. §. Alulírott, döntésre jogosult magyarok, a Magyar Nemzetet irányító kormányok és a jelenlegi parlamentarizmus, többpártrendszer alkalmatlansága okán felhatalmazzuk Kőműves Géza által kezdeményezett Magyar Vérszövetséget (Vérszerződést) megkötő honfitársainkat, hogy Ideiglenes Nemzeti Küldöttgyűlést betöltő feladatra 100 fő, véresküt letett Nemzeti Szolgálattevőt, valamint 2 megbízott Fejedelmet (Kendét és Gyulát) válasszanak.

II. §. A kormány, valamint az országgyűlés, valamennyi országgyűlési képviselő megbízatását visszavonjuk. Követeljük, hogy a kormány azonnal mondjon le, az országgyűlés haladéktalanul oszlassa fel magát és a Magyar Nemzet irányítását azonnal adja át a Magyar Vérszövetséget kötött állampolgárok által 3 évre, alkotmányozási (Az alkotmány-tervezetet népszavazásra kell bocsátani!), törvénykezési, rendteremtési, nemzetmentési céllal megválasztott, 100 főből álló Ideiglenes Nemzeti Küldöttgyűlésnek, valamint két, 3 évre megválasztott Fejedelemnek, a Kende és Gyula tisztséget betöltő személyeknek!

Nyomtatott nagybetűvel! Gondosan és pontosan!

Név Állandó lakhely Szem. ig. sz. Aláírás
…………………………… ……………………………….. ………………… ……….…………

…………………………… ……………………………….. ………………… ……….…………

…………………………… ……………………………….. ………………… ……….…………

…………………………… ……………………………….. ………………… ……….…………

…………………………… ……………………………….. ………………… ……….…………

…………………………… ……………………………….. ………………… ……….…………

…………………………… ……………………………….. ………………… ……….…………

…………………………… ……………………………….. ………………… ……….…………

…………………………… ……………………………….. ………………… ……….…………

…………………………… ……………………………….. ………………… ……….…………

…………………………… ……………………………….. ………………… ……….…………

…………………………… ……………………………….. ………………… ……….…………

…………………………… ……………………………….. ………………… ……….…………

…………………………… ……………………………….. ………………… ……….…………

…………………………… ……………………………….. ………………… ……….…………

…………………………… ……………………………….. ………………… ……….…………

…………………………… ……………………………….. ………………… ……….…………

…………………………… ……………………………….. ………………… ……….…………

Beküldte: Rékabea

January 8, 2012

Tiltakozás Kanadából

Filed under: Ébredj Magyar! — Aries Hungary @ 9:40 am

Tiltakozás Kanadából
Magyarország és a magyarok elleni sértő és becsületünkbe gázoló sorozatos médiatámadások ellen.

A jelenlegi Tiltakozás célja, hogy felemeljük szavunkat Magyarországért és a magyarokat érő igaztalan és sértő vádak ellen, amelyek Magyarországot és a magyarokat sorozatosan antidemokratikusnak tüntetik fel.

A magyar nép hősies, 1956-os szabadságharcának kegyetlen letörését követően az a segélykiáltás járta be a világot: “Igazságot Magyarországnak!”, mert a nyugati nagy hatalmak politikai taktikából nem segítették a magyarok szabadságharcát a szovjet elnyomás ellen. Ugyanakkor igaz, hogy Kanada és néhány más nyugati állam befogadott egy bizonyos számú menekültet, és a kanadai magyar közösség hálás ezért Kanadának.

Az 56-os forradalom vérbefojtását követően Magyarországon a szovjet hatalom által kinevezett “új” kommunista kormány az 56 előttivel együtt több mint negyven évig uralkodott Magyarországon. A Szovjetunió összeomlását követően a kommunista elit egyszerűen átállt az új, szabad kereskedelmi eszmerendszerre, átmentette hatalmát, így továbbra is élvezhette előbbi kiváltságait.

Az elmúlt húsz évben a magyarországi posztkommunista uralom időszakában, a kanadai sajtóban csak elvétve akadtak hírek Magyarországról, amelyekben nem olvastunk és nem hallottunk az utóbbi évek kormányának megnyomorító gazdasági megszorításairól, a közvagyon kézen közön való elsajátításáról és a törvényellenes rendőrakciókról. Nem hallottunk és nem olvastunk a határon túli magyarok elleni atrocitásokról, a kulturális genocídum jellegű szlovák nyelvtörvényről, az erdélyi és a vajdasági magyarverésekről.

A fentiek jegyében különös, hogy a magyarországi választásokat követő elmúlt kilenc hónapban, a kanadai Maclean’s országos folyóiratban sorozatosan olyan cikkek jelentek meg, amelyek mindegyike igen erőltetett módon igyekszik a magyarokat eredendően képtelennek beállítani a demokráciára. Ezeknek a cikkeknek semmi közük a Magyarországról szóló hírekhez, ismeretek terjesztéséhez, vagy meggyőző érvekkel alátámasztott véleményekhez. A Maclean’s folyóirat legújabb (2011. január 31.) cikke, az új magyar Médiatörvény körüli mesterségesen szított vita kapcsán például minden bizonyíték vagy követhető érvelés nélkül egyszerűen kijelenti, hogy “Orbán teljhatalmú uralomra törekszik.”

A fenti cikkel szinte egy időben jelent meg a kanadai “Globe and Mail” c. napilapban a fenti írás hasonmása. Mind a Maclean’s cikksorozata, mind a Globe and Mail cikke a magyarok demokrácia iránti elkötelezettségét tagadja, és ebben a folyamatban mélységesen megsérti a magyarokat, elvitatja a magyarok évszázados szabadságvágyát is. Ennél súlyosabb sértés egy nemzet tagjai számára nincs is.

A Maclean’s országos jellegű kanadai folyóirat, 2009. június 17. száma a magyarországi fasiszta veszélyről ír. Mindezt Magyarország NATO tagságának és az Európai Unióbeli tagságának tudatában teszi. Ez a Kanadában “elhelyezett” cikk gyakorlatilag semmit sem jelent a kanadaiaknak, ugyanakkor a magyar választópolgároknak szánt fenyegetésnek tekinthető: “ha az elkövetkező áprilisi választásokon valamelyik nemzeti pártra szavaztok, lefasisztázunk benneteket, és jól összehangolt lejárató kampányt indítunk ellenetek.”

A következő magyarellenes cikk: “Hitler visszatérése” (Maclean’s 2010. április 21.), felháborító kísérlet arra, hogy közvetlenül a 2010-es választásokat követően az újonnan hivatalba lépő miniszterelnököt Hitlerrel azonosítsák, Hitler teljes nagyságú arcképével a Maclean’s címoldalán. Ez a cikk szégyenletes példája a magyarok elleni gyűlöletkeltésnek és a magyarok nyílt megalázásának.

A Maclean’s folyóirat legújabb magyarellenes cikkének címe: “The Return of the Iron Fist” (“A vasököl visszatérése?”). A cikk szerzője Anna Porter. Ez a cikk magában foglalja a magyargyűlölet kelléktárának minden cafatját, annak közhelyeit, elferdítéseit és hamis állításait egyaránt. A cikk oktalan vádaskodások és egyszerű ráfogások révén azt igyekszik bizonyítani, hogy a magyarok sem a saját hazájukban, sem a Közös Európában nem képesek a saját sorsuk irányítására. Ezek az alaptalan vádak nem csak sértőek, de eleve hamisak is, mert ellenkeznek a magyar államiság több mint ezer éves történelmével, mely szerint Magyarország eredendően Európához, és a kereszténységhez kötődik, aminek jogkörét a Szent Korona jelképezi.

A cikk az új magyar Médiatörvény kapcsán igyekszik zavart és magyarellenes hangulatot kelteni Kanadában is. Valódi célja a jelenlegi magyar kormány és a magyarok megbüntetése, mert a kormány ellenáll a Világbank és a Nemzetközi Valuta Alap nyomásának, hogy még több nyomorba döntő kölcsönt vegyen fel az ország terhére. Vagyis azért, mert a kormány a magyar nép érdekeit helyezte előtérbe. Így a cikk egészében a leggátlástalanabb kísérlet arra, hogy a magyaroknak a demokrácia iránti elkötelezettségét elvitassa.

A fenti cikk “idézi” a Médiatörvény 13. paragrafusát, ami alapján a kanadaiak számára levonja azt az előre eltervezett negatív tanulságot, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság. Az “idézett” szöveg azonban nem foglaltatik a Médiatörvény 13. paragrafusában. A szerző, Anna Porter, a Médiatörvény különböző paragrafusainak szövegrészleteiből állította össze a 13. paragrafus idézeteként közölt szöveget. “Minden média kötelessége a kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos és felelős hírszolgáltatás” – idézi Anna Porter, de ilyen formában ez a szöveg szintén nem szerepel a médiatörvényben. Található benne egy hasonló szövegrész, de az nem “minden” médiára vonatkozik, hanem csak a közszolgálati médiára.

A Globe and Mail 2011. január 29-i cikkének az olcsó hatásvadászatra igényt tartó címe: “Hungary’s strongman spooks Europe” (Magyarország erősembere viszolygó félelemmel tölti be Európát). A cikk szerzője: Doug Saunders. Ez az írás szintén magyarellenes kijelentések és általánosítások tárháza, a legutóbbi választások következtében hatalmát vesztett magyarországi neoliberális elit világgá kiáltott vádaskodásainak angol nyelvű visszhangja.

A cikk nem említi, hogy az új magyar Médiatörvény az 1986-os kommunista Médiatörvény helyébe lép, amely szerint a hatalom az állami nyilvántartásból egyszerű törléssel betilthatta bármelyik sajtóorgánumot. A Globe and Mail írásában nincsen utalás, sem kísérlet a magyar Médiatörvénynek a megfelelő kanadai előírásokkal való összehasonlítására. Nem említi a kanadai törvényhozás ide vonatkozó előírásait, sem a Kanadai Médiahatóság, (CRTC) igen szigorú előírásait sem.

A fenti írásoknak a magyar Médiatörvénnyel kapcsolatos kifogásainak nincs tulajdonképpeni tárgya, hiszen Martonyi János, Magyarország külügyminisztere a BBC egyik igen “keményen kérdező” adásában rendkívül világosan, tényszerűen és meggyőzően megcáfolt minden egyes vádat. Orbán Viktor, Strasbourgban szintén részletesen kitért a Médiatörvénnyel kapcsolatos kétségekre, és hatásosan eloszlatta azokat. Ha tehát a Maclean’s vagy a Globe and Mail íróit az igazság érdekelte volna, úgy újságíró létükre tudomást szerezhettek volna a fenti érvelésekről, de egyik sem hivatkozik a fenti forrásokra. Ehelyett a Maclean’s szerzője egy gyanús, a jelek szerint fizetett lobbizó, angol nyelvű magyarellenes internet honlapját jelöli meg forrásaként. Ennyit a kanadai sajtó arányos és kiegyensúlyozott tájékoztatásáról.

Egyik cikk sem említi, hogy az Európai Unión belül a média szabályozásának ügye a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik. Ennek ellenére Magyarország önként beleegyezett, hogy az EU megfelelő hatósága átnézze a Médiatörvényt. Az EU megállapítása alapján a magyar Médiatörvény összhangban van az európai normákkal. Az Unió “levele” már nyilvánosan elérhető volt a Maclean’s cikk megjelenése előtt, de ezt az írás elhallgatja.

A fentiek alapján nyilvánvaló, hogy sem a Maclean’s cikksorozatának, sem a Globe and Mail cikkének a valódi célja nem a hírközlés, vagy megalapozott vélemény kinyilvánítása, hanem a puszta erőfitogtatás, a magyargyűlölet szítása. Mindez azért, mert a legutóbbi szabad választásokon, a magyarok döntő többsége nem úgy szavazott, ahogy azt a Világbank és a Nemzetközi Valuta Alap elvárta.

Kanadai magyarokként elutasítjuk ezeket a Magyarország és a magyarok elleni alaptalan és sértő vádakat, amelyeket a valóságban azért zúdítanak ellenünk, mert a magyar választópolgárok olyan pártokra szavaztak, amelyek a nagyvállalati érdekek helyett végre a magyar társadalom általános felemelkedését, a magyar nemzet jövőjének biztosítását és a magyar nemzet egyesítését részesítik előnyben. A kanadai magyarok ezért küzdöttek évtizedeken át. A fentiek értelmében a kanadai magyarok támogatják a többségi magyar parlamentet, a jelenlegi kormány politikáját, és nagyra értékelik Orbán Viktor miniszterelnök fáradozását, aki a magyar nemzet általános felemelkedésének elkötelezettje.

Kanada előszeretettel hivatkozik arra, hogy megbecsüli más népek kultúráját és méltányolja a nemzetek demokratikusan kinyilvánított akaratát. Ez azonban nem tükröződik a magát Kanada országos jellegű folyóiratának minősítő Maclean’s folyóirat és Globe and Mail magyargyűlöletet szító írásaiban. Elég volt! Nem csak jó hírt akarunk hallani, hanem az igazat. Igazságot kérünk.

Torontó, 2011. január 31.

Kanadai Magyar Kulturális Tanács, Toronto,
Kanadai Magyar Juharlevél Polgári Kör,
Székely-Magyar Kanadai Egyesület,
Magyar Kultúrközpont, Niagara Falls,
Calgary Magyar Kultúrkör, Calgary,
Edmontoni Magyar Kultúrkör, Edmonton,
Magyar Élet hetilap, Kanada

Szerkesztőség nyilatkozata, 2012: Mi, a magyarmegmaradasert.hu szerkesztői támogatjuk és megtapsoljuk a szerzők erőfeszítéseit amennyiben leleplezik a Maclean’s és a Globe and Mail tulajdonosai által terjesztett rosszindulatú magyar-ellenes hír-hamisításait és csak magyargyűlöletnek tekinthető vélekedéseit.

Mindamellett, több esetben nem egyezünk a szerzők álláspontjával és azokat nem támogatjuk, de, itt csak egy kifogást vetünk föl:

Nem támogatjuk se Orbán Viktort se “kormányát”, aki szerintünk, készségesen vagy kényszer hatására, nem a magyar nép érdekeit szolgálja, hanem egy idegen tőkések, bankárok, és izraeli és Izrael-barát szervezetek csoportjának érdekeit, mely csoport kimondott célja a Kárpátmedence zsidó gyarmatosítása*, megállapítható tevékenykedése, pedig, a környék etnikai tisztogatások vezénylése. Huszonkét éve, Magyarország “kormányainak” (tevékenykedéseiből következtethető) mandátuma ez az idegen csoport módszerváltásának megvalósítása és elősegítése, azaz, a magyar nép nyílt irtásának leváltása egy rejtett, gazdasági eszközökkel végrehajtott folyamatos megtizedelése – továbbra is a gazdaállam hatalmait bevetve a nép ellen. Az úgymondott “Orbán Kormány” is ezen utóbbi etnikai tisztogatást folytatja, de az említett kanadai sajtó zsidó tulajdonosai föltételezhetően elégedetlenek Magyarország túl lassú zsidó gyarmatosításával,** s következésképpen, Orbán Viktor teljesítményével.

Továbbá, nem ismerjük el egyetlen, önmagát “Magyar Kormány”-nak híresztelő szervezet törvényességét sem, mely szervezet kikiáltott “jogforrása” a jelen, törvénytelen, alkotmány vagy bármiféle más, idegen eredetű, s emiatt szintén törvénytelen, kormányzás keretrendszer. A magyar népnek van értékrendje, alapelvei, hagyományos kormányzás eljárásai és alaptörvényei, melyeket együttvéve Szent Korona Értékrendnek nevezünk, melyek visszavezetnek legalább az ismert történelem kezdetéig, és melyek kizárólagosan szabályozzák a magyar társadalom kormányzását és meghatározzák a kormányzás keretrendszerét, melyet ember-alkotott intézmény nem helyezhet hatályon kívül, nem írhat fölül, nem semmisíthet meg.

A Szent Korona Értékrend a magyar nép törvényhozó meghatalmazásával gondoskodik a változó igények kielégítéséhez kellő alkalmazkodásról, de nem engedi meg az eltérést alapelveitől, hagyományos kormányzás eljárásaitól, vagy alaptörvényeitől, sem azok fölülírását vagy hatályon kívül helyezését. Következésképpen, minden ember-alkotott intézmény, mely ezen utóbbi eljárásba kezd, avval egyben ténylegesen törvénytelenné válik – a magyar törvény szerint.

Egy Magyar Kormány csak akkor törvényes ha magáévá teszi a Szent Korona Értékrendet, mely előírja a törvényes kormányalakítás eljárását. Sem a jelen politikai hatalom, mely “Magyar Kormány”-nak” nevezi önmagát, sem közelmúlt elődei, nem tették magukévá a Szent Korona Értékrended, se nem követték az előírt törvényes kormányalakítás eljárását, s ennek következtében, törvénytelenek. Hatalmuk nem jogforrásból ered, hanem a törvénytelen erőszak alkalmazásából.

Amit erőszakkal elvesznek, az még kellő erővel, bölcsességgel és akarattal visszaszerezhető, de amiről önként lemondunk, annak visszaszerzése bizony nagyon kétséges…az elveszett.” (Deák Ferenc)

________________

* “Felvásároljuk Manhattan-t, Magyarországot, Romániát és Lengyelországot”, Simon Peres, Tel-Aviv, 2007.

** Salamon Berkowitz, “határozatot hozott” melyben “elrendelte”, hogy a Nyírség a kanadai “Québec tartomány haszid zsidók új hazája.”

September 21, 2011

Tunyogi Csapó Gábor tervezete: a jövő Parlamentjéről

Filed under: Uncategorized — Tags: — Aries Hungary @ 9:17 am

Tisztelt Ház!

Levezényelve a NÉPSZAVAZÁS-t!

Amely során, mindössze egyetlen bővített kérdésre kell IGEN-nel vagy NEM-mel válaszolnia az ország lakosságának:

Akarja-é Ön, Tisztelt Magyar Állam- és Választópolgár, hogy a NÉPAKARAT többségének jóvoltából, a társadalom megújulása érdekében, új alapokra helyezve, bevezessük Hazánkban, Magyarországon, a pártok nélküli Parlament (Országház-Nemzetgyűlés) intézményét, oly formában,
hogy az elmúlt 66 évben,
bármilyen vezető köztisztviselői címet viselő, azt betöltő személy, köztük volt pártvezetők, párttagok, magukat függetlenek vallók,

10 évig nem indulhatnak országgyűlési- és önkormányzati képviselőként,

tehát nem jelölhetők, nem választhatók?

Meggyőződésem, hogy az IGEN győzelme elháríthatatlan!

A lakosság ugyanis olyannyira megcsömörlött az eddig uralmon volt pártoktól, hogy alig várja a tőlük való megszabadulást. E lépésünkkel ismét a világ érdeklődésének középpontjába kerülünk, mint példaadó, megújulásra kész NEMZET!

A közös akarat megnyilvánulásával ugyanis ismét egyesíthetővé válik az állampolgárok több évszázados vágya, a HAZA közös célokért való szolgálata. Hiteles vezetőkkel, az általuk önként választott törvényhozók hatalomba juttatásával.

Valódi Népképviseleti Országgyűlés igénybe vételével, annak hagyományainkra támaszkodó, működőképességét évszázadokra visszamenően igazolhatón, írásos bizonyítékai alátámasztásával. Mindezeket a NÉPSZAVAZÁSSAL megerősített, többségi akarattal felruházva.

Minden további szó csak felesleges időpocsékolás!

Tisztelt Ház!

Ha nem akarjuk, hogy az ország és a nemzet érdekei továbbra is csak a kulisszákat szolgáltassák a pártok érdek-harcaihoz, ennek azonnal véget kell vetnünk a választási eljárásra vonatkozó, 1977-es C törvény XII. fejezetének megváltoztatásával. Mint bizonya´ra valamennyien tudjuk, az említett fejezet az önkormányzati képviselők, a polgármesterek, a főváros főpolgármesterének, vala-mint a megyék, városok, megyei jogú városok és a főváros közgyűlési képviselőinek választását szabályozza.

A változtatás célja a pártok kirekesztése az önkormányzati választásokból. Konkrétan a következő változtatásokat javaslom:

XII. fejezet

100 § (1) Az 1998-as önkormányzati választásokra nézve érvényét veszti az 1997. C törvény VII. fejezete (46-60 §) , amely a jelölésekre,
jelölő szervezetekre, a jelöltekre, valamint az ajánlásokra vonatkozik.
(2) Hatályát vesztik továbbá a XII. fejezet ajánlásokra vonatkozó 107-112§-ai.
(3) Az önkormányzati választások jelölők és jelöltek nél-kül folytatandók le, ami értelemszerűen kizárja az ajánlásokat is.

Szavazás:

110§ (1) A szavazólapokon csupán a betöltendő tisztségek megjelölése
szerepel:

a) 10.000 vagy annál kisebb lakosságú településeken:
helyi önkormányzati képviselő
polgármester
megyei küldött
helyi kisebbségi képviselő

b) 10.000-nél több lakosú településeken:
választókerületi képviselő
polgármester
megyei küldött
helyi kisebbségi képviselő
c) megyei jogú városokban:

választókerületi képviselő
polgármester
közgyűlési képviselő
helyi kisebbségi képviselő

d) fővárosban:
választókerületi képviselő
polgármester
főpolgármester
közgyűlési képviselő
helyi kisebbségi képviselő

(2) A szavazólap A4 nagyságú, 5 x 7,5 mm-es hálózattal ellátott papír, amelyen a betöltendő tisztségek megjelölése után a választópolgár három sorban, nyomtatott nagy betűkkel (verzáliakkal) megadhatja a kérdéses tisztségre választott egy személy családi és utónevét, lakcímét, valamint a kétségtelen azonosításhoz még esetleg szükséges, további adatokat.

(3) A választópolgár minden tisztségre – a testületi tisztségekre is – csak egyetlen személyt választhat.

(4) Önkormányzati tisztségre minden olyan személy választható, aki maga is rendelkezik választójoggal s akinek a település/választókerület a választásokat megelőzően legalább öt éve állandó tartózkodási helye.

(5) Polgármesteri/főpolgármesteri tisztségre, valamint a
megyék, megyei jogú városok és a főváros közgyűlésébe nem választható olyan személy, aki tagja, vagy az elmúlt tizenöt év alatt tagja volt valamely politikai pártnak.

(6) A megválasztott személyek a tisztséget csak bizonyítható, nyomós személyi okok alapján utasíthatják vissza.

A szavazás eredménye:

112§ (1) Az egy személyt illető tisztségeket
(polgármester/főpolgármester) azokkal a személyekkel kell betölteni, akiket a legtöbb választó nevezett meg a tisztségre.
(2) A testületek (helyi önkormányzat, helyi kisebbségi önkormányzat, megyei, megyei-városi, fővárosi közgyűlés) tisztségeinek betöltésénél a megnevezések gyakoriságának sorrendje mérvadó.
(3) Amennyiben a választók által megválasztott képviselők száma kisebb a testület számára előírt létszámnál, a ténylegesen megválasztott képviselők maguk döntenek egyszerű szavazással arról, hogy
a) munkájukat kisebb létszámmal végzik, vagy
b) maguk választása alapján kiegészítik a testületet az
előírt létszámra..

Világos, hogy a fenti javaslatok teljesen új politikai erőteret teremtenének, elsősorban nem is azért, mert párttagok – és volt párttagok – nem választhatók polgármesteri/főpolgármesteri tisztségre, valamint közgyűlési képviselőnek, hanem elsősorban azért, mert az eddig kiskorúnak és analfabétának (“ide tögye a körösztöt”) tartott választópolgár így valóban választ, maga mondja meg, kire bízza a közérdek képviselését, nincs kötve pártok vagy bármely más szervezet előválasztott jelöltjeihez, a választott személy kétséget nem hagyó megnevezésével tanúsítja, hogy tudatosan és felelősséggel cselekszik, és ami a legfontosabb: olyan személyeket juttathat felelős pozíciókba, akiknek az eddigi választási rend kereteiben semmi esélyük nem lehetett volna. A jelölések és ajánlások eltörlése nem jelenti természetesen azt, hogy társadalmi, polgári szervezetek, vagy akár pártok is ne támogathatnának nyíltan, akár kampányszerűen is személyeket; nem szűkíthetnék be azonban eleve a választható személyek körét, nem érvényesíthetnének korlátlanul pártos vagy ideológiai szempontokat.

Az is kétségtelen, hogy ez a választási mód sokkal nagyobb figyelmet és felelősségtudatot követel a választótól, meggyőződésem szerint azonban a választók széles tömegei már régóta éppen erre várnak. A nem-szavazók táborának rohamos növekedése világszerte ismert jelenség s nem utolsó sorban annak a következménye, hogy a választók nem szavazhatnak arra, kire szeretnének s az eléjük tett listákon nem találnak olyan személyeket, akikre jó lelkiismerettel rá tudnák bízni közösségük érdekeinek képviseletét.

S az érem másik oldala: sokan vannak, akik képesek és készek lennének felelősséget vállalni, mégis távol maradnak a politikai élettől, mert egyszerűen képtelenek arra az alakoskodásra, amelyre a pártokrácia játékszabályai rákényszerítenék őket. A két választási módszer közötti különbséget Hannah Arendt, a nagy, történelmi forradalmak leghivatottabb elemzője (aki egyébként külön tanulmányt szentelt a magyar forradalomban kibontakozó “tanácsoknak”) a következőkben látta:

“A tanácsrendszerben a képviselőket közvetlen választás keretében alulról választják, míg a pártok képviselőiket fölülről javasolják, vagy úgy, hogy a választók több személy közül választhatnak, vagy úgy, hogy egységes jelölt-listát kell elfogadniok. A kiválasztás jellege ezzel természetesen gyökeresen megváltozik. Míg a párt jelöltjeinek alkalmassága azon múlik, hogy milyen mértékben képviselik a párt programját vagy ideológiáját, addig a tanács képviselőinél csak az számít, hogy személyiségük, személyes integritásuk, bátorságuk és ítélőképességük megnyeri-e a választók bizalmát olyannyira, hogy azok minden politikai kérdésben rábízzák a személyes képviseletet. A választottnak így egyetlen kötelezettsége, hogy igazolja a személyébe fektetett bizalmat, büszkesége, hogy hozzá hasonló társai választották meg, és ezt nem valamely párt vagy kormány jelölése alapján tették.”
A módszer egyetlen hátránya, hogy minden bizonnyal sokkal terhesebbé s valószínűleg hosszadalmasabbá válik a szavazatszámláló bizottságok munkája, ebbe azonban bele kell nyugodnunk még akkor is, ha a szavazás eredményének megállapítása nagyobb válasz-tókerületekben esetleg napokig tart.

Ezzel, ha nem is tudjuk teljes mértékben kiküszöbölni, mindenesetre erősen korlátozzuk a pártok befolyását az önkormányzatokra, különösképpen a megyék, városok, megyei jogú városok és a főváros közgyűlésében, ami azért nagyon fontos, mert e közgyűlésekből kell kinőnie annak a második törvényhozó testületnek, amely országos szinten is véget vethet a pártok törvényhozásban gyakorolt egyeduralmának. Ez a következő lépés, amihez haladéktalanul pótolnunk kell 1990 nagy, katasztrofális mulasztását: meg kell születnie az új alkotmánynak. Erre vonatkozóan legyen szabad előterjesztenem a következő javaslatokat:

1) A parlament az önkormányzati választásokat szabályozó törvény megváltoztatása után berekeszti a törvénykezést és megbízza a jelenlegi kormányt, hogy az új alkotmányban lefektetendő alapelvek szerint megválasztott kormány beiktatásáig az érvényben lévő törvények alapján ügyvivő kormányként rendeleti úton irányítsa az ország közigazgatását.

2) Az országgyűlés átalakul alkotmányozó nemzetgyűléssé és 100 napon belül megalkotja a Magyar Köztársaság új alkotmányát. (Aki úgy véli, hogy ez lehetetlen, annak szíves figyelmébe ajánlom a történelmi tényt, hogy a philadelphiai Federal Convention 1787-ben 108 nap alatt teremtette meg az Amerikai Egyesült Államok alkotmányát, amely – ha ma már nem is képes ellátni feladatát – kétszáz év alatt több változást kibírt, mint bármely más politikai és államigazgatási rendszer az emberiség egész történelmében.)

3) Az új alkotmány legfontosabb alapelvei:
a) A Magyar Köztársaság törvényhozó testülete két kamarából áll.
b) Az egyik kamara, a Politikai Parlament (továbbiakban PP) a jelenlegi országgyűlésből alakítandó, a taglétszám megfelezésével.
c) A másik kamara, az Önkormányzatok Országos Tanácsa (továbbiakban
ÖnOT) a megyék, városok, megyei jogú városok és a főváros közgyűléseinek 193 delegáltjából áll.
d) Az ÖnOT-ba nem delegálható olyan személy, aki tagja, vagy az elmúlt tizenöt évben tagja volt valamely politikai pártnak.
e) A két kamara a törvényhozás munkájában egyenlő hatáskörrel rendelkezik.
f) A két kamara közösen nevezi ki a miniszterelnököt és a minisztereket, akik nem lehetnek sem a kamarák, sem valamely politikai párt tagjai.
g) Az államelnököt a választópolgárok közvetlenül választják.
4) Az új alkotmány elfogadása után az addigra már a megváltoztatott választási törvény alapján megválasztott megyei, városi, megyei-jogú városi és fővárosi közgyűlések haladéktalanul megválasztják küldötteiket az ÖnOT-ba a 3d pont szem előtt tartásával.

5) Az alkotmányozó nemzetgyűlés, mint PP törvényhozó testületté alakul,
taglétszámának megfelezésével. A mandátumukat elvesztő képviselők
egyhavi tiszteletdíjuknak megfelelő végkielégítéssel visszatérnek a polgári életbe.
6) A PP és az ÖnOT kinevezi a miniszterelnököt és a minisztereket. Az
ügyvivő kormány megbízatása ezzel véget ér.

Tisztelt Ház!

“Jőjj el szabadság, te szülj nekem rendet!” fohászkodott a költő József Attila.
A parlamentáris demokrácia rendjét az angol anyaország elnyomását lerázó amerikai nép szabadsága szülte. Semmiféle emberi rend nem volt, nem lehetett és nem is lehet azonban örökéletű. Miután a parlamenti demokrácia kétszáz év alatt a pártokráciává züllött, nem élheti túl sokáig a világszerte megbukott egypárti diktatúrákat.

Elérhető, hogy az önmagukat túlélt rendszerek haszonélvezői foggal-körömmel ragaszkodnak kiváltságaikhoz; ez az ostoba és hiábavaló ragaszkodás vezetett az amerikai, a francia és az orosz forradalomhoz, melyek közül csak az elsőnek sikerült leraknia a szabadság új rendjének alapjait, a másik kettő a megdöntöttnél is kegyetlenebb és embertelenebb rémuralomhoz vezetett.

Hölgyeim és Uraim!

Az óra ütött: a szabadság új rendjének meg kell születnie, tehát meg is fog születni, csak az a kérdés, hogyan. Megvárjuk-e, míg véres forradalom söpri el a pártokráciát, vagy legalábbis megkíséreljük emberhez méltó, higgadt értelemmel, a véres káoszt megelőzve lerakni a szabadság új rendjének alapjait?
Ez a tét.
Tudom, hogy ezt legtöbben nem tudják, s a kevesek, akik tudnák, nem akarják megérteni. Tisztában vagyok tehát azzal, hogy minden elhangzott szavam most is csak falra hányt borsó. De hisz voltaképpen nem is Önökhöz beszéltem, hanem a már említett, virtuális megfigyelőhöz, aki száz-kétszáz év távolából tekint majd vissza ránk. Neki szól az üzenet: ne azon csodálkozzék, hogy senki nem ismerte fel a nagy történelmi esélyt, hanem azon, hogy a felismerés ellenére senki nem akart élni azzal.

És ne szánakozással szemléljen bennünket, hanem megvetéssel. Köszönöm szíves türelmüket.

Tunyogi Csapó
Gábor

Forrás: Nemzeti InternetFigyelő

August 26, 2011

Békés, vagy erőszakos harc, avagy „békés erőszak”?

Filed under: Ébredj Magyar! — Tags: , , , , — Aries Hungary @ 2:16 am

Önmagukban sem a békés, sem az erőszakosabb (harciasabb) módszerek és eszközök nem elvetendőek, amennyiben nem gyávaságot („polkorrektséget”), vagy üres hőzöngést (borgőzös üvöltözést) tükröznek, hanem eredményre vezethetnek, és a nemzet „üdvözülését” mozdítják előre. A Sajtóklub egyik körkérdésére (kb. kitől, mitől és miért határolódnánk el közéletünkben?) nagyjából a következőket válaszoltam. Addig, amíg valaki jót akar népünknek, s teljes tudásával, energiájával a magyarság ügyét szolgálja, semmiképpen sem határolódom el tőle, még akkor sem, ha olykor hibázik, vagy bizonyos elveivel, cselekedeteivel nem értek egyet. Ez nyilván nem ok arra, hogy ellenvéleményemnek ne adjak hangot bármikor (amit ott Pörzse Sándor egyik eszmefuttatása nyomán is megtettem – később az egész felvételt megnézhetik, meghallgathatják az érdeklődők a Szentkoronaradio.com-on), de a vita és az elhatárolódás (kirekesztés?) nem ugyanaz a kategória.

Persze, ha a nemzeti oldalon valaki árulóvá válik, azaz nyíltan átáll az ellenséghez, vagy tudatosan és bizonyíthatóan a rovásunkra dolgozik, akkor megtagadom, bárki is legyen az, vagy bármilyen korábbi érdemei voltak. (Erre egy példa Wittner Mária esete, aki kiemelkedő ’56-os múltját lassanként aprópénzre váltotta, mert hagyta, hogy az elvetemült fideszes bagázs olcsó cégérnek használja, s aki utóbb – több vaskosan nemzetrontó törvény mellett – még a Károlyi-szobor és a ruszki szörnyemlékmű helyben hagyását is megszavazta, amire nincs mentség. Ráadásul az ország szempontjából ez nem stratégiai kérdés volt, hanem csupán lelkiismereti probléma! De más személyeket is említhetnék, pl. Tőkés Lászlót, aki „forradalmárból”, „a hallgatás falának áttörőjéből”, majd népszerű püspökből mára közönséges EU-pribékké, nemzetárulóvá züllött – amit nemrég külön cikkben is megírtam.)

Végül hozzászólásomat azzal zártam, hogy senkiben sem bízom meg vakon, feltételek nélkül, azaz mindenkit mindig kritikusan szemlélek; viszont mindazoktól eleve elhatárolódom, akik előre megfontoltan kárt okoznak hazánknak, akik hatalmi pozícióikkal visszaélve a sátáni globalizáció szálláscsinálóiként ténykednek, vagy idegenként beékelődnek a nemzet testébe, s ott élősködnek, bomlasztanak, mint a zsidók és a cigányok.

Tetszik, vagy nem, tudomásul kell vennünk, hogy ma egy törvénytelen, roppant erőszakos, cionista söpredék sanyargatja az emberiség túlnyomó részét, amely gátlástalanul bármit elkövethet – az atomháborúig bezárólag –, hogy összeharácsolt vagyonát, vezető posztjait és irányító szerepét megőrizze.

Ez a rablóbanda szép szóval, „keresztényi lelkülettel” nem fékezhető meg, nem távolítható el, s kizárt, hogy „békésen” belenyugodjon küszöbön álló vereségébe. Bizony, háború lesz, ádáz harcok következnek minden kontinensen, országokon belül és nemzetek, kultúrák, vallások, fajok között is, most még beláthatatlan intenzitással és méretekben. A mi ide-oda sodródó, legyengült, beteg népünk aligha szólhat bele a „nagyok” vagdalkozásaiba, de törekednünk kell arra, hogy minél bölcsebben és elszántabban olyan útra lépjünk, amelyen kivívhatjuk viszonylagos szabadságunkat, függetlenségünket és önrendelkezésünket, ahol minél teljesebben biztosíthatjuk megmaradásunkat, s a távoli jövőben is fenntartható életünket. Tehát ennek megfelelően a „föltartott kéz” politikája (merjünk kicsik lenni!), a „békés kussolás”, a totális önfeladás éppúgy elhibázott, mint a szóbeli hősködés („száj-karate”), az oktalan karlendítés, vagy a „fejjel a falnak” értelmetlen véráldozata.

Lássuk be, hogy az elmúlt 20 évben – különösen az utolsó 6-8 esztendőben – szinte minden békés, „demokratikus” lehetőséget (választások, aláírásgyűjtések, rendezvények, tüntetések, sztrájkok stb.) kimerítettünk, de semmilyen komolyabb eredményt sem mutathatunk fel. S a kudarc fő oka nem a regnáló rezsimek kérlelhetetlensége, embertelen és istentelen kegyetlensége (bármely hatalom legyőzhető!); hanem az agymosott, egzisztenciálisan fenyegetett, minden téren megfélemlített „lakosság” közönye, önzése, lapítása, műveletlensége, megosztottsága és szervezetlensége.

Tehát a „dobd vissza kenyérrel”, a „tartsd oda a másik orcádat is” és az „imádkozd a rózsafűzért éjjel-nappal” – egyébként magasztos – lózungjai sajnos nem működnek, tehát nem maradt más lehetőségünk, mint a forradalom, a (fegyveres) népfölkelés és szabadságharc. Ebbe a kockázatos vállalkozásba azonban csak akkor tanácsos belevágni, ha a siker reményében s minimális véráldozat árán vívhatjuk meg élethalálharcunkat. Egyelőre erre nincs esély, mert simán legázolnának bennünket. (De azt se feledjük, hogy a további „békés ellenállás” végállomása is a temető, vagyis az egyetemes magyarság elsorvadása, szétszóródása és kipusztulása.) Mégis azt mondom, hogy csak erre érdemes készülnünk, igen alaposan és eltökélten; mert a történelmi példáink is amellett szólnak, hogyha nem ragadtuk volna meg a kínálkozó alkalmakat a fegyveres önvédelemre anno, akkor már csak halvány emlék lennénk a világtérképeken.

Nem sejthetjük, miképp alakul a sorsunk (bár én hiszek a magyar feltámadásban, s abban, hogy a Magyarok Istene nem hagy elveszni bennünket!), de inkább legyünk hősi halottak, mint állati szinten, zombiként vegetáló, kizsigerelt rabszolgák!

Maga a rendszer tetőtől-talpig rothadt és korrupt, tehát fölösleges „reformálgatni”, javítgatni, mert a magunkfajtáknak itt nem terem babér. A pártok és egyéb (bejegyzett) civil szerveződések is ennek foglyai, képtelenek kitörni az ellenség által kreált játékszabályok hálójából, tehát még a legradikálisabbak is többnyire dróton rángatott bábként viselkednek (megfelelési kényszerükben), vagy meddő küzdelmet folytatnak egy zömmel megfoghatatlan, arctalan háttérerővel szemben. Ezt a barbár, népirtó maffiát, ezeket a mohó tetveket írmagostól le kell nullázni, likvidálni kell mindenhonnan, ahova csak befészkelődtek. A harcteret s a fegyvernemeket (szabályokat) azonban nekünk kell megválasztani, hogy semmiképpen se sétálhassunk az ő alattomos csapdáikba és aknamezőikre. (Ennek fényében eddig is sokat segítettem, s továbbra is támogatom a Jobbikot, amíg méltó rá; ugyanakkor kijelentem, hogy bár jelentős szerepe lehet a nemzeti ébresztésben és összefogásban, nem rá alapozom a magyar jövőt, hiszen a rendszerrel együtt neki is el kell tűnnie – s ezt magának is be kell látnia –, noha legkiválóbb tagjainak számos lehetősége nyílhat még a magyar önépítésben.)

Vegyük észre, hogy az utóbbi évtizedekben csak azok az elnyomott népek jutottak előbbre (lásd írek, baszkok, katalánok, dél-tiroliak, csecsenek, horvátok, bosnyákok, albánok, palesztinok, afgánok, irakiak, ujgurok stb.), amelyek nem feküdtek le az idegen hódítóknak, hanem leszámoltak belső lakájaikkal, s a kemény, szervezett, akár fegyveres ellenállástól (a „terrorizmustól”) sem riadtak vissza; míg diplomáciai-parlamentáris úton – megveszett korunkban – gyakorlatilag semmi sem érhető el. Az ártatlanokat is veszélyeztető túszejtéseknek, pokolgépes merényleteknek, tömegmészárlásoknak persze nem vagyok híve, de a célzott gerillaakciókat, az alvilági gazembereket kiiktató mesterlövészeket kevésbé ítélem el, hiszen az „államterrorizmus” (lásd USA, Izrael, Kína, Oroszország, Magyarország!) ellen aligha tehetünk mást, ha jogaink rendre sérülnek, viszont mégis emberként akarunk élni szülőföldünkön. (A finnyás „széplelkek” figyelmébe ajánlom, hogy mielőtt megköveznének, próbáljanak inkább megcáfolni, ha tudnak.)

Ez a bűnös világ éveken, talán hónapokon belül összeomlik, mert megérett a végső pusztulásra. A Sötétség, a Gonoszság s a Gyűlölet birodalmát fölváltja a Tudás, a Fény, az Igazság s a Szeretet uralma, ahol ránk, a Nap Fiaira, kardinális feladatok várnak. A változásokat azonban meg is kell érnünk, s ez csak úgy lehetséges, ha nem siettetjük az eseményeket, de folyamatosan megfelelünk a kihívásokra, lépést tartunk az idővel, és meghozzuk a szükséges áldozatokat is. Ha „elalszunk”, átcsapnak rajtunk a hullámok, ha féktelenül rohanunk, könnyen szakadékba hullunk. Hozzám legközelebb a (címben is jelzett) „békés erőszak” áll, ami azt feltételezi, hogy százezrek, milliók tódulnak az utcákra, s pusztán a tömegek erejével, rendíthetetlen kitartásával megdöntjük a rendszert. Egy egész nemzetet, vagy legalább a többségét ugyanis lehetetlen leváltani, elüldözni, bilincsbe verni, netán legyilkolni, ha összefog és egységbe tömörül, közös érdekei mentén. (Ebben közeledhet, egymásra találhat a vitázók szögesen eltérő, látszólag föloldhatatlanul különböző álláspontja is.)

Mint mindig, e kényes témában is igyekeztem a tapasztalataim szerinti legteljesebb igazságot tolmácsolni, de nem törekszem kizárólagosságra, és senkit semmiről nem kívánok meggyőzni. Aki valódi hazafinak érzi magát, úgyis megpróbálja földeríteni a legbiztosabb ösvényt, s olyan eszközöket és módszereket választ, amikkel használhat nemzetének, lehetőleg úgy, hogy minél kevesebbet ártson. Nagy felelősség ez, s valóban nehéz a döntés. Ám a tétlenség maga a halál; csodavárás helyett ezért sürgősen cselekednünk kell, és minden eshetőséget meg kell vizsgálnunk. Nem az a fontos, melyik oldalról támadjuk a hegycsúcsot, hanem hogy minél többen épségben fölérjünk, és mindnyájan sértetlenül vissza is térjünk onnan.

A bátraké a szerencse, aki mer, az nyerhet! Véssük eszünkbe, hogy az ellenséggel nincs alku, nincs megegyezés. Számunkra csak a győzelem elfogadható; ezért nem bocsátunk meg, nem felejtünk, nem kérünk, és nem adunk kegyelmet!
Siklósi András, Kárpáti Harsona

Forrás: http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=10467:bekes-vagy-erszakos-harc-avagy-bekes-erszak&catid=41:publikaciok&Itemid=65

August 20, 2011

Petőfi Sándor eltemetése: Sárospatak komolyan gondolja

Filed under: A HAZA MINDEN ELŐTT — Tags: , , — Aries Hungary @ 7:28 am

Petőfi Sándor eltűnésének 162. évfordulóján, 2011. július 31-én a Magyar Tudományos Akadémia székháza előtt tartott emlékező megmozduláson Aros János, Sárospatak polgármestere levélben jelentette be, hogy amennyiben sikerül Petőfi Sándor földi maradványait fellelni, úgy Sárospatak szeretné méltó módon eltemetni a legnagyobb magyar költőt. Most Sárospatak továbblépett.

Bálint Béla, a sárospataki Farkas Ferenc Művészeti Iskola igazgatója, aki Aros János polgármester üzenetét tolmácsolta, tájékoztatta sajtószolgálatunkat, hogy a városban aláírásgyűjtés kezdődött e szándék megerősítésére. Jó példával elöljárva a város képviselőtestületének mind a tizenegy tagja aláírta a támogató nyilatkozatot.

Az aláírásgyűjtésnek határideje nincs, de a kezdeményezők bíznak abban, hogy egy hónap alatt, szeptember 15-éig meggyőzően sokan fognak e szándék mellé állni.

Sárospatakról Petőfi így írt: „Szent föld ez. E város volt a magyar forradalmak oroszlánbarlangja. Itt tanyáztak a szabadság oroszlánai.”

Korábbi anyagaink:

Aros János polgármester üzenete:

http://mvsz.hu/sajtoszolgalat/20110801_petofi6.html

Az MTA székháza előtti megmozdulást tartalmazó CD:

http://mvsz.hu/sajtoszolgalat/20110805_petofi.html

Szégyen és pirulás nélkül tovább nem tűrhetjük a bizonytalanságot s még jókor el kell magunkról hárítani a késő kornak bizonyosan bekövetkező vádját, hogy kortársunknak, a nemzet nagy költőjének sírját felkeresni restek valánk, s a helyett megelégednénk naponkint megújuló mendemondákkal, melyeket részint a jóakarat, de többnyire a rövidlátóság s nem ritkán szándékos áltatás koholt végnélküli ámításunkra. Tudni akarjuk, tudnunk kötelesség: Petőfi Sándor hol és mikor halt meg! – írta 1860-ban Pákh Albert, a Vasárnapi Újság alapító főszerkesztője, Petőfi barátja. A feladat ma, százötven év múltán is ugyanaz: Fel kell kutatnunk, és el kell temetnünk Petőfi Sándort!

„ Behantozatlan áll
Hamvai fölött a hely.
Hol, merre nyugszik ő,
Nem mondja semmi jel.
S hazám leányi közt
Nincs egy Antigoné,
Ki sírját fölkeresve
Hantot föléje nyesve,
Virággal hintené !”

(Arany János)

MVSZ Sajtószolgálat
7274/110817

August 2, 2011

GONDOLATOK EGY KOPONYAMÁSOLAT OKÁN

Filed under: A HAZA MINDEN ELŐTT — Aries Hungary @ 2:21 am

Kedves Magyar Testvéreim!

“El kell temetnünk Petőfi Sándort!” címmel szólította a magyarokat megemlékezésre a Magyarok Világszövetsége. S nem hagytuk el a teret esőben, erős, hideg szélben – a Szózat utolsó hangjáig. Mi kevesek, szomorúan kérők.

Ma az MTA előtti parkolóban néhány tucatnyian gyülekeztünk a reggel kilenc órakor kezdődő megemlékezésre, a Magyarok Világszövetségének hívószavára. Jeles dátum ez a mai, hiszen a nemzet egyik hatalmas költője ezen a napon tűnt el a fehéregyházi csatatéren.

Nem szeretnék a Magyarok Világszövetsége által kiadott hivatalos közleményekből idézni, mert azok remények szerint sokakhoz eljutnak majd, remélhetően a lehető legtöbb magyar emberhez. Mindazok, akik ma megszólaltak ott a téren, történelmi tényeket idéztek, s mindazokat a történeteket, amelyek Barguzinhoz kapcsolódnak. Morvai Ferencnek, Kéri Editnek, Patrubány Miklósnak és sokaknak még elévülhetetlen érdeme, hogy ez a megemlékezés mindennél időszerűbb kényszerítő körülményként tárta a világ elé Petőfi Sándor igaz történetét.

Egy maroktelefonnal készült fényképet kínálok, ami szíven ütött, és fejet kellett hajtani előtte. Amikor láthatóvá vált a doboz tartalma, megálltak a felhők az égen, nem hallottuk az autók és villamos zaját. Egyetlen kép tükröződött minden szemben, Petőfi Sándor koponyájának másolata.
A képen a Petőfiről készült egyetlen dararotípia másolata mellett a Barguzinban talált Petőfinek koponyájáról készült másolat, ami 0,4 mm-es pontossággal jeleníti meg a becses csontokat.
Csak a koponyán talált, és törvényileg előírt 5-nél több embertani azonosító jegy van, egyéb csak Petőfire jellemző testi adottságról nem szólva.

S ma e honban nem elég mindez az egyezőség, hogy nemzetünk végre fejet hajthasson nagy halottjának földi maradványai előtt?
Ha nem elég a bátor Kéri Edit művésznő által beigazoltan létező hajtincs, hogy a Fiumei úti sírkertben álló Petrovics sírbolt megbontása nélkül kétséget kizáró módon igazolható legyen a megtalált csontok alapján a személyazonosság, akkor nincs mit mondani a magyar tudományos élet minősítésével kapcsolatban.
Mindössze három hajszálat kért a Magyarok világszövetsége erre a vizsgálatra. Három hajszál, ami alapjaiban rengeti meg a magyar irodalomtörténetet, és általában a XIX. századi magyar történelemírást.

Ha mindez az erkölcsi parancs nem elegendő erre a vizsgálatra, akkor a Magyar Tudományos Akadémia létesítésére és építésére fordított gróf Széchenyi Istvántól nemes felajánlás által juttatott egy esztendei grófi jövedelmét a család leszármazottainak visszafizetni nem késlekedhet a magyar állam. Ugyanis nem érdemli meg egy intézmény a létét, ha ha a nemzet lelkét ilyen módon csúffá teszi.
Az egész tudományos intézményi rendszer mit sem ér, az összes kitüntetéssel együtt, ha az egyik legnagyobb költőnknek nem jut egy szentelt nyughely magyar földben. Akkor azt az intézményt az összes alkalmazottjának munkaviszonyával együtt meg kell szüntetni.

A történet attól kenetett szutyokkal Petőfi kapcsán, hogy gróf Széchenyi István a magyar anyanyelv ápolására és felvirágoztatására ajánlotta fel a hatalmas összeget a pozsonyi országgyűlésen. Mai áron is óriási összeg volt az, s most százhatvankét esztendővel Fehéregyháza után irdatlan summát tenne ki.
Ugyan ki vállalná azt a felelősséget, hogy ezt meg kellene tenni?

A megemlékezés méltóságát emelte jelenlétével Dinnyés József daltulajdonos, Szél Pál és Tomanek Gábor színművészek. Avatott előadásukban hallhattunk részleteket a költőfejedelem írásaiból.
Gyetvai György Geregely, az MVSZ budapesti szekciójának vezetője hősiesen dacolt az esővel és széllel, amikor sorra szólította a tenyérnyi emelvényre a felszólalókat. Sárospatakról, Baselből. Hallottam a sorrok között, volt aki Kanadából érkezett erre az alkalomra.

Végül ne felejtsük el a gergényi ivadékokat, akik bősz tekintetek kíséretében sétálva köröztek a maroknyi megemlékező körül. Megszámoltam, a békés rendezvényt nyolc autónyi egyenruhás biztosította.
Ahogy a sárospataki levéltár igazgatója mondta, Petőfi ma is annyira félelmet keltő szellemi jelenség, hogy megjelenése esetén Budaházy Györggyel sínylődne rögvest a rács mögött. Vinnyognának eszméiről kirekesztést, terrorizmust, bármit, csak igazat nem.
Igen, Petőfi Sándor, a mi Sándorunk ma is félelmetes hatással bír, idézzék bármikor, bárhol, bármely betűjét.

Petőfi Sándor Koponya másolata

A régész, aki ott volt a barguzini sírnál, szomorúan említette, hogy a feltárást követő fél órán belül eltűnt a koponyáról a néhány hajtincs, valamint a bal térdkalács. Ez azért nem egészen az amerikai vagy orosz hivatalos szervek óvatlan mozdulata volt.
Valahol a Bajkál táján, burját földön találtak egy sírt, aminek a felirata szerint Alekszander Sztyepanovics Petrovics alussza örök álmát.

Ez a barguzini sír, a mérhetetlen nyitottságával, égre tárt örökkévalóságával ma sem enged minket nyugodni.
Petőfi Sándort gyötri a honvágy.

Jöjj hát, Petőfi, hogy végre befogadjon szerelmetes Hazánk.
Hiszen ma is élnek magyarok e földön, akik lassan megfogalmazzák a szörnyűséges kérdést: “Mit keresek ezek a tájon? Ó Hunnia fogadj magadba!”
Igen, Budaházi György szól így, aki ellen huszonöt hónapnál régebben folytatnak koncepciós eljárást a vörös hordalékok vádjai alapján a jaffai talárosok.

Azt üzenjük a Széchényi térről Petőfi Sándornak, és Budaházy Györgynek, hogy bár e földi lét hihetetlenül rövid, és minden perc aranyba metszi tetteik,
soha nem adjuk fel az Igazsághoz ragaszkodó szavakat kiáltani, s ha kell azért tenni.
Egyébiránt változatlanul makacs véleményem, hogy Budaházyt és hazugul terroristának bélyegzett társait haladéktalanul szabadon kell engedni, a velük szemben minden bizonyítékot nélkülöző vádeljárást azonnal szükséges megszüntetni, majd tisztességesen, és kifogástalanul kártalanítani tartozik az állam.
Mint ahogy a történeti Igazságnak tartozik az egész magyar nemzet nemes költője okán, erkölcsi kötelességtől vezetve a végtisztességgel vagyunk kötelesek a hamis tanok miatt Petőfit kárpótolni.

S most a mai naphoz képest szeretnék újat mondani. Tennék egy ajánlatot Magyar Testvéreimnek, mint a régész, aki a saját nyughelyét kínálta a zaklatott sorsú költőfejedelemnek.
Miután – reményeink szerint – hiteles és független vizsgálatok lefolytatása nyomán beigazolódik a barguzini csontváz és az MTA által titkolt hajfürtjei között a személyi egyezőség, temessük el mi magunk Petőfi Sándort. Mondom, mi magunk, a hatalom, az állam kizárásával.

Mondom néktek magyarok, elég a kérésből, elég a hitszegő hatalomból. Petőfi is bólintana, mikor azt mondjuk majd, hogy ő akkor marad örökre a magyarok szívében Sarkcsillagnál fényesebb vezérlő jel, ha magunk, a két kezünkkel kaparjuk ki a gödröt, bárhol temessék majd nyugalomra, s azonmód szintén kezünk hordja rá az ezerszer áldott és átkozott rögöt. Lássuk hát, lesz-e elég magyar ember, aki hajlandó erre az engesztelő áldozatra, hogy erkölcsi alapvetést tehessen az utánunk jövő nemzedék szívére örök zálogul?

Tegyük meg mi magunk! Mi magyarok! A szertartás minden költségét pedig szigorúan nemzeti közadakozásból kellene fedezni, hogy az államnak ne lehessen szava sem igazunkról.
Petőfi örökre a miénk, s nem adjuk semmi jöttment hazug szaváért!
S mint ahogy Orosházi Ferenc kiválóan fogalmazott, “… szabad Hazában!…”

Budapest, 2011. július 31., Széchenyi tér, az MTA előtt

Lengyel Károly

July 28, 2011

El kell temetnünk Petőfi Sándort!

Filed under: Ébredj Magyar! — Tags: — Aries Hungary @ 5:50 am

Vasárnap, reggel 9 órakor: El kell temetnünk Petőfi Sándort!


Miután a közelmúltban az MTA gyűjteményében előkerült Petőfi Sándor és Szendrey Júlia hajtincse, elhárulni látszik minden akadály az elől, hogy azonosítani lehessen a két évtizeddel ezelőtt Barguzinban feltárt sír leletét. Ezért szervez Petőfi Sándor eltűnésének 162. évfordulóján, 2011. július 31-én, reggel 9 órakor emlékező megmozdulást az MTA székháza elé a Magyarok Világszövetsége.

A most fordulóponthoz érkezett folyamatot a Magyarok Világszövetsége elnökének egy évvel korábban közzétett írása indította el, amelyet sajtószolgálatunk most újraközöl.
Petőfi Sándor halálának kérdése nem irodalomtörténeti kérdés. A legnagyobb magyar költő halála körülményeinek tisztázása a magyar nemzet méltóságának és önbecsülésének kérdése! (…) Ezért vallom és hirdetem: Petőfi Sándor halálának tisztázása és Petőfi Sándor méltó eltemetése a XXI. századi magyar élet megkerülhetetlen ügye: egy új magyar kultúrpolitika origója, egy felemelkedést szolgáló magyar nemzetpolitika sarokköve, a magyar nemzeti lét erkölcsi alapvetése – írta Petőfi Sándor eltűnésének 161. évfordulóján Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke. Alább olvasható a teljes írás.

El kell temetnünk Petőfi Sándort!
Tűnődés Petőfi Sándor fehéregyházi eltűnésének 161. évfordulóján

Több, mint két évtizede annak, hogy 1989. július 17-én a távoli Szibériában, a Burját Köztársaságban, a Bajkál-tó keleti partján fekvő Barguzinban egy magyarok vezette nemzetközi kutatócsoport feltárta Alexander Stefanovics Petrovics sírját. A sírból avatott régészek, antropológusok gondos kezei kiemelték a csontvázat, amely egy 163 cm magas férfi földi maradványa volt. Borzongva fedezték fel annak erős bal felső szemfogát, törött bordáját és betegség sújtotta térdét, amely a néhai járását minden bizonnyal enyhén bicegővé tehette…

A néhait 1855 májusában temették el, és az I. világháború idején még megvolt az ó-orosz betűket is tartalmazó sírfelirat, amely az elhunyt neve után megörökítette kilétét: vengerszkij maior i poet – azaz magyar őrnagy és költő. Egy orosz néprajzi tanulmány pedig megszólaltatta az 1920-as években még élő öreg parasztasszonyt, Mária Morokovát, aki kislányként naponta bejárt a magyar fogolyhoz. Az pedig arról beszélt neki, hogy az ő országában nagy háború volt, és Frantz nevű császárukat megsegítette Nikoláj czár.

Minderről Kéri Edit könyvéből is értesülhetünk – aki maga is tagja volt a sírfeltáró kutatócsoportnak –, amelyet 1990 februárjában adott ki az Eötvös kiadó: Petőfi Szibériában?!

Valóban, megtörténhet, hogy a Segesvár melletti Fehéregyháza határában az oroszok ellen vívott csatában 1849. július 31-én utoljára látott Petőfi Sándort foglyul ejtették és a távoli Szibériába hurcolták volna? A hivatalos magyar történettudomány máig tagadja, hogy az 1849-es szabadságharcba beavatkozó oroszok magyar foglyokat hurcoltak volna magukkal. Pedig az I. világháborút követően, a húszas-harmincas években szovjet fogolytáborokból hazatérő magyar katonák közül sokan vallottak arról, hogy a távoli Szibériában olyan öreg magyarokkal találkoztak, akiket a szabadságharc leverése után fogolyként hurcoltak oda. Pedig Kéri Edit, ez a történészeket megszégyenítő színész, ’56-os forradalmár és oknyomozó újságíró évekkel ezelőtt megszerezte Bécsből, a Staatsarchiv-ból, a szabadságharc idején zajló némely osztrák kormányülés jegyzőkönyvét. Az 1849. május 14-i Ministerrat Protokoll (Minisztertanácsi jegyzőkönyv), amelyet Schwarzenberg és Bach látott el kézjegyével, kimondja, hogy az oroszok által ejtett magyar hadifoglyokat el lehet szállítani a távoli Szibériába –Nach Siberien, nach Kamschatka, nach Nord-Asien kann man transportieren. A dokumentum – amelyet két nap múltán Ferenc József császár is aláírt – arról is árulkodik, hogy ebbe a tervbe nem mindenki volt beavatva. A jegyzőkönyv szerint a magyar foglyok Szibériába való szállításáról szóló vitában a császári pénzügyminiszter felszólalt, és kijelentette, hogy ez a megoldás méltatlan Ausztriához, és legalább azt biztosítani kellene, hogy a távoli szibériai fogolytáborokban osztrák fegyőrök őrizzék a hadifoglyokat…

Minderről még a magyar olvasó is értesülhetett, hiszen a bécsi jegyzőkönyvek Kéri Edit által elkészíttetett fordítását egy óvatlan nyári napon a Magyar Nemzet is közölte.

A huszonegy évvel ezelőtt, a Burját Köztársaságban kiásott csontváz megsemmisítésére azonnal hadjárat indult. Kommunikációs és fizikai. A Budapest-Moszkva tengely pillanatok alatt kiötlötte a leghatásosabb lejárató szöveget, mely szerint a Barguzinban feltárt csontváz nem Petőfi Sándor földi maradványa, hanem egy zsidóé, aki ráadásul nő lett volna. A fölényeskedő legyintésnek álcázott kommunikációs fogással egyidejűleg azonban elrendelték a lelet lefoglalását. Ezek után a csontvázban Petőfi Sándort felismerő kutatók Ulan Ude-ból, a burját fővárosból, majd a Szovjetunióból a legvadabb kalandregényekbe illő körülmények között menekítették azt ki.

Itthon Magyarországon pedig hiába kérték, hogy bontsák meg Petőfi Sándor édesanyjának sírját, és vegyenek csontvázából génmintát. A magyar tudományosság és a politikum kegyeletsértésre hivatkozva megtiltotta azt a mintavételt, amely a feltételezést tudományos úton, száz százalékosan igazolhatta vagy cáfolhatta volna. Meglehet, hogy abban a bizonyos kegyeleti bizottságban sok ismert magyar közéleti ember írta és írja elő kötelezően a struccpolitikát.

Azóta húsz év telt el. Azóta minden magyar miniszterelnököt beavattak a Burjátországból elhozott csontváz titkába. Húsz éve tűnődöm azon, hogy vajon miért nem történik semmi? Miért nem kíván a magyar politikum ebben a kérdésben az igazságnak a végére járni? Hiszen a tudomány egyértelműen cáfolhatná, vagy egyértelműen igazolhatná, hogy valóban Petőfi Sándor földi maradványai kerültek-e elő?

Vannak, akik úgy vélik: ha kiderülne, hogy a fehéregyházi csata után Petőfi még évekig élt, az „ott essem el én, a harc mezején” jegyében felmagasztosult Petőfi-kép töredezne szilánkokra, amit a ma élő magyar nemzedék nehezen viselne el. Dőreség, mondom én. Hiszen Petőfi irodalmi művét ez semmiképpen nem érintené. Lánglelkű, szabadságvágyó szellemét ugyancsak nem. Talán csak azok sínylenék meg e hírt, akik számára Petőfi legfőbb értéke maga a megjövendölt élete. Ám az ő lélekszámuk eltörpül azon magyarok száma előtt, akik számára az igazság mindennél fontosabb. És ugyanúgy eltörpül azon magyarok száma előtt, akiket bánt, hogy e nemzet mindmáig nem adta meg a végtisztességet a legnagyobb magyar költőnek.

Petőfi Sándor halálának kérdése nem irodalomtörténeti kérdés. A legnagyobb magyar költő halála körülményeinek tisztázása a magyar nemzet méltóságának és önbecsülésének kérdése! Ha valóban megtalálták Petőfi Sándor földi maradványait, akkor azok temetetlen voltukban égbe kiáltanak! A magyar nemzet pedig haladéktalanul és méltó módon el kell temesse őt a haza földjébe! Ha nem Petőfi Sándor földi maradványai kerültek elő, akkor azokat keresni kell. És addig kell keresni, amíg meg nem találják. Majd ugyanúgy, a legnagyobb magyar költőnek kijáró végtisztességgel el kell temetni őt! Tudom, hogy minden magyar város versengni fog érte!

Ezért vallom és hirdetem: Petőfi Sándor halálának tisztázása és Petőfi Sándor méltó eltemetése a XXI. századi magyar élet megkerülhetetlen ügye: egy új magyar kultúrpolitika origója, egy felemelkedést szolgáló magyar nemzetpolitika sarokköve, a magyar nemzeti lét erkölcsi alapvetése.

A Burjátországban feltárt csontváz most még egy böröndben vár. Nem Magyarországon. Valahol Európában. Titok, hogy hol. Nehogy eltüntessék, nehogy megsemmisítsék. Petőfi Sándor földi maradványai valahol Európában várják az igazság óráját.

Budapest-Kolozsvár, 2010. július 31-én
Patrubány Miklós István Ádám,
a Magyarok Világszövetségének elnöke
MVSZ Sajtószolgálat – 7147/110726

July 5, 2011

FELHÍVÁS EGYSÉGRE, MAGYAR!

Filed under: A HAZA MINDEN ELŐTT — Aries Hungary @ 11:49 am

Új Kenyér havának (augusztus) 21-én vasárnap este 7 órakor a Hősök terén!

Az esemény megszervezésben és a köztudatba való bevitelében csak és kizárólag magunkra számíthatunk.

Nemhogy média támogatottságot nem fogunk kapni, hanem ellenkezőleg.

Komoly ellenszelet.

A hatalom pontosan tisztában van vele, hogy egy összeálló, pártok, szervezetek, irányzatok megosztottságán felülemelkedni tudó magyarság, hatalmuk végét jelenti. Nyilvánvalóan mindent elkövetnek, hogy ez ne következhessék be.

Mi az, amit elérhetünk, ha megkérdőjelezhetetlen méretű tömeg fejezi ki a változás iránti igényét?

Elérhetjük azt, hogy ősi tiszta törvényünk alapján, a Szent Korona jogrendszere szerint rendezzük be saját életünket, és az állami irányítás munkáját.

Vagyis elérhetjük, magát a

SZABADSÁGOT!

1.

Magyarországon, magyar érdekeknek megfelelően, magyar emberek hozzanak törvényeket, és ne hajbókolva rohangáljanak országrontó vezetőink Brüsszelbe, nemzetünket vágóhídra küldő parancsokért, mint manapság.

2.

Ami a Szent Korona Országának földjében, földjén, és a felett található, minden a Szent Korona, vagyis az egyetemes magyarság tulajdonában áll. A tulajdon jogokkal megegyező birtokos jogokat, csak a Szent Korona országának alapító tagjai gyakorolhatnak (idegenek semmilyen körülmények között nem!). Vagyis minden eddig jogtalanul elcsalt, eltulajdonított érték, a Korona tulajdonába visszaszáll.

3.

A törvény előtt, mindenki egyforma jogokkal bír. Nincsenek kiváltságok, és kiváltságosok, mint jelenleg. Megszűnik a pénzen vett igazság, az uram-bátyám alapon működő osztogatás.

4.

Minden magyar érték magyar érdekeket kell, hogy szolgáljon. Vagyis a zseniális magyar elmékből megszülető találmányok Magyarországon, magyar érdekeknek megfelelően hasznosuljanak, és ne – az országból rejtélyes utakon kikerülve -, idegen pénztárcákat gyarapítsanak.

5.

Az ország lakossága által megtermelt többlet vagyon, adók formájában megtermelődő hányada, a helyi közösségek által kerüljön hasznosításra, a helyi település érdekeinek megfelelően. Ebből a bevételből részesüljön a központi költségvetés. Ne fordítva, ahogyan ma működik. Ne néhány fős politikai elitnek tartott „főember” rendelkezzen ezermilliárdok felett.

6.

Jól elkülönített hármas hatalmi rendszer, – irányítás, végrehajtás, ellenőrzés – a kör közepét hagyd üresen elve alapján, mert az Istené. Jelen esetben a Koronáé, vagy ha az Isten kijelöl a Korona alá szakrális királyt, akkor az övé, de ebben az esetben is a hatalom gyakorlása ténylegesen Istené. Az irányítást, 7 (vagy több) Tisztaszívű Magyar látná el. A végrehajtást, a Parlament felsőházában, korlátozott létszámmal jelenlévő szakértők vezényelnék. Az előző egységek feletti ellenőrzést pedig a Parlament alsóházának nevezett intézmény, aminek a tagjai, kivétel nélkül negyvenedik életévüket betöltött Anyák gyakorolnák. (Csendben megkérdezem, hol van ma ilyen lehetőségünk, és hogy különül el napjainkban az irányítás, végrehajtás, ellenőrzés? Mindent a parlamenti pártokrata diktatórium működtet, idegen akarat bábújaként, a magyar nép akarata ellenére!)

7.

Az irányító struktúra hatalmi központok kialakulását gátló elvének ellenére -, ha mégis valami homokszem kerülne a gépezetbe, akkor a Szent Korona tagjának, nem csakhogy joga, hanem kötelessége ellenszegülni, a politikai bizalommal visszaélővel szemben. Ez törvényben rögzített Ellenállási Jog!

Ez a Szent Korona Alkotmánya, a szabadság alkotmánya tömören. Ez őseink által nemzetünkre hagyott, magyarságot megmentő öröksége. Ebben rejlik az igazi, a tényleges, a világnak példát mutató rendszerváltás lehetősége. Éljünk vele magyar Testvérek!

A fent felsorolt iránymutató elvek, kivétel nélkül a magyar emberek, az egyetemes magyarság érdekeit szolgálják.

Akik valódi változást akarnak, és a céljuk valóban a magyarság sorsának jobbra fordítása, a fenti tételekben meg kell, hogy találják azokat az értékeket, amit esetleg az általuk korábban elképzelt, egyéb más megoldások helyett is el tudnak fogadni.

Legyen a Szent Korona Alkotmányának fenti néhány pontja, az egységet megteremtő közös nevező!

Most ki fog derülni, ki az, aki tényleg akarja az igazi változást, és mellé áll a Magyarság ügyének, és ki az, aki ellenérdekelt. Ha úgy tetszik az ocsú el fog válni a MAG-tól.

Ahhoz, hogy el tudjuk nyerni szabadságunkat, sok feladatot kell felvállalni és elvégezni, rövid idő alatt. Elsősorban a fejekben kell rendet tenni.

Tudatosítani kell magunkban, és meg kell értetnünk másokkal is, hogy nem a Pityi Palkó hív bennünket egységre, hanem a Szent Korona, ami jogi értelembe véve is AKI, és nem ami.

Az elvégzendő feladatok a teljesség igénye nélkül, amit mindenki saját lehetősége szerint megtehet, ha munkájával hozzá szeretne járulni a hőn áhított sikerhez:

-         kapcsolatot találni olyan döntési helyzetben lévő vezetőkkel, akik pozíciójukból fakadóan, meg tudnak szólítani tömegeket, és valódi változásokat akarnak. (szakszervezeti tisztségviselők, Magyarok Szövetségének felső, és területi vezetői, JOBBIK-os sejtek, kiábrándult FIDESZ-es csoportok, civil szervezetek, szurkolói csoportok, egyesületek stb.)

-         ismert, hazafias érzelmű emberek megtalálása, akik hajlandóak népszerűségüket felajánlani közös ügyünk mellett, akár csak személyük által, vagy tevőlegesen is.

-         bármilyen média, vagy reklám felület, az eseményt hirdető kis reklám film készítése és annak terjesztése, az esemény időpontjának megjelenítése saját honlapon, helyi TV, rádió, internetes fórum, (egyéb ötletek)

-         saját élettérben szórólapozás felvállalása, az esemény rövid leírásával, időpontjának és helyszínének feltüntetésével. (jól jön ilyenkor egy postás a „családban”)

-         már az is óriási segítség, ha valaki a saját levelezését, és tovább küldött email-jeit az alábbi szöveggel zárja az esemény napjáig bezárólag: „Találkozzunk a Magyar Egység Napján, a Hősök terén, 2011. augusztus 21-én este 7 órakor!”

-         a közösségi portálok adta lehetőségek minél hatékonyabb kihasználása, (ötletek, és azok megvalósítását vállaló emberek szükségeltetnek)

-         az esemény napjára lehet szervezni egyéb programokat, aminek befejező akkordja a Nagygyűlés helyszíne, és időpontja. (osztály,- és egyéb közösségi találkozók, kirándulások, sportesemények, stb.)

Elég volt a sehova sem vezető, igazi súlyt nem jelentő tüntetgetésekből, mert az csupán pótcselekvés. A legnagyobb tiszteletem azoké, akik végre megmozdulnak saját érdekükben, de nem tüneti kezelésre, a szűk közösségek, elhatárolt érdekeinek érvényesítésére van szüksége a Nemzetnek, a Hazának. Nem hintőporozni kell a rákos fekélyt a Nemzet testén, hanem el kell távolítani azt, mielőtt végleg megöli a beteget.

Egyszerre kell megmozdulni mindenkinek, hogy célunkat elérjük! A megosztottság, a különutas politizálás nem vezet sehova!

Egy nemzet erejét, nem hadseregének ereje adja, hanem az

EGYSÉGE!

Erre az egységre szólít fel nagy tisztelettel, minden becsületes, igazi változás után sóvárgó magyar embert, a vereckei, és a trianoni Zarándok:

Orosházi Ferenc

aki büszkén viseli a kitüntető Zászlós nevet

Ha tenni, cselekedni akarsz, vagy van információd, kapcsolatod, ötleted, ami közös ügyünket előre viszi, és meg szeretnéd osztani, vagy akár csak életjelet akarsz adni magadról, kérlek, küldj egy pár szavas üzenetet az alábbi e-mail címre. Azért, hogy tudjunk rólad, hogy meg legyen elérhetőséged, hogy híreket cserélhessünk, és azért is, hogy tudjuk, csak egynéhányan, vagy sokan akarjuk az igazi változást:

Magyar Egység Napja

2011.augusztus21@gmail.com

„Szeresd magyar testvéredet, mint önmagadat! Fegyvert reájok ne emelj s nyelveddel se vétkezz ellenök!

Tartsatok össze, segítsétek egymást és az Úr szeretete, az Úr védelme, és az Úr ereje veletek lészen!”

(Wass Albert)

A zarándok utak, képekben, és írásban

A vereckei zarándoklat útközbeni eseménye

2011. Április 11. Debrecen

http://www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=9921:oroshazi-ferenc-uezenete-a-nemzethez&catid=43:civil-kurazs&Itemid=67

2011. Április 18. Kossuth tér

http://www.youtube.com/watch?v=UbzPktpeLMc

A trianoni zarándoklat

http://www.koronaszer.eoldal.hu/cikkek/trianoni-zarandoklat/

2011. június 04. Kossuth tér

http://dl.dropbox.com/u/27776914/1920.doc

Older Posts »

Powered by WordPress