You are browsing the archive for 2012 January.

A magyarság a kipusztulás útján – van-e kiút?

January 24, 2012 in Szent Korona jogrendszer by Aries Hungary

Hazánk jelenleg egy 60-80 milliós népességű erős európai nagyhatalom lehetne, ha a történelmünk során nem követünk el sorozatos politikai baklövéseket. Kezdve a csökönyös judeo-keresztény védelemmel a tatárjárás idején, amikor Dzsingisz kán többször is felszólította a testvérnek tartott magyar népet a csatlakozásra. Mi nem mértük fel reálisan az erőhelyzetet, egy vallásfilozófiai elv értelmében vakon nekifogtunk hazánk és a nyugat védelméhez, ami országunk lakosságának közel 80-90%-ának elvesztéséhez vezetett. Vajon megérte-e? Mindenki által tudott történelmi tény, hogy a nyugat nem először és nem utoljára hagyta cserben az országot.

Még alig tudott hazánk ebből a népirtásból magához térni, ránk támadt a török. Itt már az idegenszívű Habsburgok is kitettek magukért. Felváltva marcangolták népünket, irtva lakosságunkat, lopva javainkat. A törökök több százezer rabszolgát is elhurcoltak területeinkről, tovább gyengítve hazánkat.

A török idő beteljesülését a Habsburgok tehetségükhöz méltán betetézték különböző ellenséges érzelmű nép betelepítésével, illetve nagy német kolóniák kialakításával a Kárpát medencében. Készen állt Nagy-Boldogasszony Országa teljes gyarmatosításának előfeltétele. A megmaradt magyar nemesség saját nyelvét elfeledve németül társalog, és felhígíttatik idegen betelepült álarisztokráciával, akik biztosan nem a magyar hazáért végzett szolgálatért nyerték el a kutyabőrt. A nagyhatalmi érdekek és a magyarokról céltudatosan terjesztett hazug propaganda következtében a trianoni ország-marcangolás feltétele készen állt. A trianoni diktátum után hazánk egy végső szívdöfést kapott, amit azóta sem tudott kiheverni. Elvesztettük területeink 2/3 -át, lakosságunk felét. Magyar etnikumunk 1/3-át. Ennek a szétmarcangolásnak nem csak a magyarság issza mai napig a levét, de a lecsatolt területek más nemzetiségei is. Az egész terület szegénységben vesztegel. A Kárpát-medence Európa egyik leggazdagabb természeti területe. Hazánk évszázadokig kontinensünk egyik leggazdagabb országa volt. Ezen csak az idegen érzelmű államvezetők tudtak a történelem folyamán változtatni.

2.

A belső erők szétforgácsolásához a kommunista ideológia és a nacionalizmus ideológiája is hozzájárultak. Így lehetett a most már soknemzetiségű Kárpát-medencét a biztos felaprózódás felé vezetni. A világpolitikai törekvéseiket követő nagyhatalmak közti feszültségek eredményeként át kellett élnünk az első és a második világháborút is. A történelmi könyveket mindig a győztesek írják, így tehát a valóságban sok minden teljesen másként zajlott le, mint ahogy azt a tankönyveink hirdetik.

A második világháború utáni helyzet kialakulását nem akarom itt taglalni, csupán az ,,úgynevezett” rendszerváltás idejétől eltelt idő az, ami ennek az írásnak a fő mondanivalója. A kommunista ideológia fő célja a megszerzett országok értelmiségének legyilkolása, illetve társadalmi, és gazdasági szinten való ellehetetlenítése volt, amihez magasztos eszmék segítségével megszerzi a proletár rétegek támogatását is. Ez nyitott utat a széles tömegek teljes fokú manipulálásához és a nemzet elproletarizálásához. Ez alapul szolgált a társadalom teljes átrendezéséhez. Ennek a folyamatnak a gyümölcseit a középkorú kortársainknak még szerencséje volt megtapasztalni.

Egy nagy különbség volt a kommunista országok vezetői között. A környező országok kommunista vezetői a kifelé mutató internacionalista máz alatt mind nacionalista, soviniszta politikát folytattak. Lásd pl. a Benes dekrétumokat, vagy a Szovjetunióban és Romániában való nagyszabású nem orosz, illetve nem román lakosság népirtását. Egyetlen kivétel volt lecsonkított hazánk kommunista képviselete. Itt pontosan ellenkezőleg folyt az internacionalizmus bevezetése. A nemzetvédő tendenciákat minden szinten irtották. Miért volt ez így? Egyszerű a magyarázat. Magyarországon a kommunista ideológia nagyon megfelelt a saját internacionalista elméletével azoknak, akiknek ez az ország nem jelentett ősi hazát, hanem csak egy lehetőséget és teret érdekeik mind teljesebb kihasználásához.

Sajnos az effajta etnikumból az utóbbi 200 évben sokan költöztek hazánk területére. Ebben a Habsburgoknak is komoly szerepük volt. Ezen etnikum nem a haza érdekén keresztül fogadta el a kommunizmus filozófiáját, hanem a saját érdekeinek a megvalósítása miatt. Ez persze az emberellenesség mellett még nemzetellenességként is jelentkezett. Ezen népnek a képviselői nagy számban beépültek az úgynevezett mindenható párt berkeibe és a háború után eltelt évtizedek alatt sikeresen átvették az irányítást az ország gyakorlatilag összes fontos területén.

3.

A hetvenes évek vége felé már világos volt a kommunista vezető gárdának, hogy a hozzáférhető és átvett hatalmat jobban tudják kisajátítani a kapitalizmusra alapuló társadalmi rendszerben, így hát elkezdték szépen a struktúrák átépítését. Persze ezt nagyon gondosan előkészítették. Ők voltak a vezető helyeken, ok ismerték a gazdaság kulcs-fontosságú helyeinek a központjait, így nem volt nehéz dolguk abban, hogy úgy helyezkedjenek, hogy gyakorlatilag az egész állam tulajdonát a saját zsebükbe játsszák. Persze csak azt a részt, amihez érdekük fűződött.

Az úgynevezett rendszerváltás kapcsán végig kellett játszaniuk azt a színházat, ami az úgynevezett demokrácia elvárásainak megfelel. Kiosztották maguk között a politikai funkciókat. Előre kidolgozott terv szerint kialakították a szélső jobb oldaltól kezdve a szélső balig az egész politikai platformot. Gondosan ügyelve arra, hogy a vezető gyeplőket egyetlen párton belül se engedjék ki a kezükből. Véghezvitték az ördögi programot, amit népünk szépen be is vett.

Az úgynevezett rendszerváltás kapcsán először az Antall kormány veszi át az irányítást, amely szemrebbenés nélkül engedi (hiszen az előre eltervezett program szerint történnek a dolgok) az egész kommunista maffia struktúra átmentését a hatalomba. Egy kisujjnyit sem tesznek a társadalmi igazságosság érvényesülésének irányába. A körülötte levő vezetők jól megszedik magukat, persze vigyázva arra, hogy a látszólag ellenzéket képviselő pártok is kellően tölthessék pénztárcájukat.

Ezt követi az úgynevezett Horn-kormány, ahol ugyanez megy zöldben. Gyakorlatilag megy tovább az ország szétrablása. Ez után egy furcsa jelenség szemtanúi lehetünk. A lassan kiöregedőben levő kommunisták színpadra löknek egy fiatal gárdát, amit a Soros alapítványon keresztül pénzelnek, nyugaton taníttatnak és nagy csinnadrattával a politika középpontjába dobnak. Vagy talán el tudja valaki képzelni, hogy nagy nyilvánosság előtt, olyan embernek adják át a mikrofont, aki nem az ő saját érdekeiket szolgálja? Megalakul az úgynevezett FIDESZ.

Eleinte még nem tudnak teljesen kifordulni bőrükből, amit jól látni a parlamentben megjátszott trianoni megemlékezés kapcsán, ahol tüntetőleg kivonulnak a parlamentből. Hisz őket nem érinti gyászosan az ország-csonkítás ténye. Egy dologra viszont rájöttek, mégpedig arra, hogy a nagyon lassan, gyakorlatilag a fajfenntartási ösztönét is elvesztett nép mégiscsak ébredezni kezd. Ezt a tényt figyelembe véve, úgy próbáltak a kormányrúd mellett maradni, hogy felvettek egy nemzeti köpönyeget. Ez persze lehetőséget adott nekik, hogy egy néppárttá nőjék ki magukat. Megszerkesztenek egy csomó törvényt, s belepakolják egy nemzeti mázba, hogy könnyű legyen az elfogadhatóságát elérni, de a rablás folyik tovább.

4.

Megszerkesztenek egy úgynevezett státusztörvényt, ami természetesen ezt az agyonkínzott népet bizakodással tölti el. Már-már hinni kezdi a nép, hogy valós nemzeti érdekek kerülnek a politikumba. Tévedtek. A státusztörvény tele volt olyan jogi bukfenccel, ami szinte előreláthatóan bukásra ítélte az egész kezdeményezést. Meg is bukott. De politikai színjátékként csodálatosan működött.

A második pillanat, amikor a FIDESZ kimutatja foga fehérjét, az a MVSZ anyagi kiherélésének pillanata volt. Ugyanis miután egy csoda útján valóban demokratikus választások következtében Patrubány Miklós megnyeri a választást, végre egy olyan ember kerül a szervezet élére, aki a magyar érdekeket komolyan veszi. A FIDESZ vezetésével azonnal megszüntetik a legnagyobb magyar civil szervezet anyagi támogatását, reménykedve a szervezet összeomlásában. Itt szerencsére tévedtek. A MVSZ nem csak hogy nem ment tönkre, hanem újjászületett. Kikoptak belőle a hazaáruló, beépített kompromittáló elemek, és egyre jobban jelentkeztek olyanok, akik ennek a szervezetnek a felvirágzásán dolgoztak, akár saját anyagi erőforrásaik ráfordítása útján is. A MVSZ idáig elért eredményei magukért beszélnek. Sajnos ez az egyetlen szervezet, mely világkapcsolatokkal rendelkezik, és a valós magyar érdekeket képviseli.

Idáig még nem beszéltünk a többi politikai palettát reprezentáló pártokról. Az úgynevezett szélsőjobb oldalt képviseli a III/III-as múltú Csurka István pártja, aki abban tetszeleg, hogy ö egy radikális nemzeti párt. Miben radikális? A politizálása során egyetlen radikális intézkedése sem volt. Egy biztos. Nagy tehetséggel maga köré gyűjti a nemzetileg elkötelezett érzelmű emberek tömegeit, és gondosan ügyel arra, hogy ez a nem is olyan jelentéktelen tömeg valamilyen nemzeti érdeket valóban meg is valósítson. Aki elemezi a MIÉP párt tevékenységét, az nem is nagy megerőltetéssel felfedheti a turpisságok sorozatát.

Egy másik nemzeti párt, mely komoly hagyományokkal rendelkezett, a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt volt. Itt egy demagóg KGB ezredest tettek a mozgalom élére, aki igazán nagy tehetséggel elérte, hogy ez a nemzetileg megint csak elkötelezett társadalmi réteg a süllyesztőbe kerüljön. Persze ő maga nem anyagi vesztesként vonult ki a pályáról, csupán a nép, már ki tudja, hányadszor.

Érdekes figura az SZDSZ is. Mindenki által tudott tény, hogy ez a párt a Magyarországon élő zsidóság érdekképviselete. Hogy ez ne legyen kifelé annyira nyilvánvaló dolog, az élére egy szász származású pojácát tesznek, aki természetesen úgy táncol, ahogy azok fütyülnek. Talán ezt nem is veszi a szerencsétlen észre. Ez itt a liberális elemek gyűjtőhelye. Miért fontos ezeknek annyira a liberalizmus? Ezeknek az embereknek ez az ország nem jelenti az ősi szülőhazát, nincs hozzá érzelmi kötődésük, nem fekszenek őseik a több mint ezer éves sírjainkban, és nem ontottak annyi drága vért apáik ezért a földért.

5.

Ennél fogva számukra ez az ország csupán az érvényesülésük terepe, amit meg is próbálnak teljességgel a javukra kihasználni. Az ősi nép kategóriával, illetve a népért érzett felelősség kategóriájával nem tudnak mit kezdeni. Nem véletlen, hogy ebből a körből hangzott el olyasmi, mint: svájci sapka – értve a Szent Koronát, vagy tetem cafat – értve a Szent Jobbot, vagy artista – értve a keresztre feszített Jézust. Ezekkel a kijelentésekkel mélyen sértve hagyományainkat és a nép zömének vallását és önérzetét. Mi ez, ha nem nyílt antimagyarizmus? Vagy csak az antiszemitizmus elítélendő, sőt büntetendő? Mivel e nép szét van szóródva a világban, és az összetartásuk a vallásuknak köszönhetően jelentős, természetszerűen az internacionalista, határokon átívelő kapcsolatokban érdekeltek. Most ezt a fogalmat globalizmusnak hívják. A tartalom nem sokat változott.

Ezektől nem is várható, hogy ha a haza komoly veszélybe kerülne, pl. háború esetén, hogy akár az életüket is áldozva védjék azt. Számukra az ilyesmi csupán nevetséges hősködés. Nem egészen így működik ez Izraelben. Ott érzik a haza jelentőségének a parancsát. Mindenesetre a politikumban annak ellenére, hogy csak nagyon kis százalékkal képviseltetik magukat, mégis nagyon ügyes lobbizás útján az adok-veszek elv alapján elérték azt, hogy olyan fontos tárcákhoz jussanak, mellyel a népet könnyen lehet manipulálni. Ez pedig az oktatási minisztérium. Itt a másik csodás lehetőség a média hatalma mellett arra, hogy hogyan lehessen manipulálni a társadalmat már a kisgyermekkortól. Történelemhamisítás, elhallgatás, számukra fontos adatok kiemelése stb.

Ez a folyamat jelenleg is folyik, nem felejtkezve el a tankönyvek nyomtatásának privatizációjáról. Itt megint csak a nem magyar gyökerű és érdekű csoportok kezébe kerül a könyveink tartalmának kialakítása és ezáltal gyermekeink nevelése. Kezükben van, mint a történelem során már nem egyszer kiderült, a magyarság identitásrombolásának a legjobb módszere.

Meg kell még említeni a jelenlegi kormány pártját is. Ez már szinte egy ország vezetésének a siralmas karikatúrája. Kommunisták (kik zsírosra lopták magukat az orosz megszállás alatt), KGB-s ügynökök, Ávó-s martalócok és nemzetárulók kezében van az ország. És milliárdos bankárok mutatkoznak baloldali köpönyegben. Ez már viccnek is rossz. Itt teljesen nyíltan, már nem is törekedve a saját korrupt maffiahálózatos tevékenységük eltakarására, rabolják tovább a nemzeti vagyont. A mindenkori nagyhatalmaknak földig hajbókolva, megalázkodva, kiszolgáltatják hazánkat, ezáltal remélve jelenlegi helyzetük bebetonozását és pozícióik állandósulását. A korrupt pénzmosó barátaikat az államvezetőségi elithez tartozó korrupt ügyvédek védik az úgynevezett ,,rendőrség” asszisztálásával.

6.

Eljutottunk egy teljesen kiárult, tönkretett, kirabolt országhoz, melyben a káosz uralkodik és melynek népe már kihalóban van. A nép lezüllesztése odáig vezetett, hogy ezt már fel sem fogja, sőt, képes saját maga is ennek az öngyilkos folyamatnak asszisztálni. Jó éjszakát 35 000 éves kultúra, jó éjszakát Magyarország. Remélem az örök álmod békés és nyugodt lesz!!!!!!!!!!!!!!

Vagy van mégis remény és feltámadás?

Van erőnk egy újrakezdéshez???

Van!!! Sosem feledjük el, hogy van egy olyan jogrendszerünk, mely képes volt országunkat és népünket több mind ezer évig életben tartani. Az évszázadok folyamán népünk tehetséges politikusai kikristályosodott jogrendszert tettek a nemzet asztalára, mely nem csak a magyarságot mentette át a hosszú évszázadokon át, hanem a betelepült népeknek is békés egymás mellett élést garantált. Arra is képes volt, hogy országunkat nagy csapások idején segítse újjászervezni, talpra állítani. Összehasonlítva a környezetben levő országok életszínvonalával, bizony meg kell állapítani, hogy magas kulturális és anyagi jólétet is biztosított a Kárpát-medence népeinek, legalábbis addig, míg az országért felelősséget érző nemzeti uralkodók gyakorolták.

A Szent Korona jogrendszerről van szó.

Földgolyónk országainak államszervezeteit összehasonlítva, meg kell állapítanunk egy döbbenetes tényt. A Szent Korona jogrendszer elüt az összes többitől. Az alapjai különböznek a világ többi jogrendszerétől. Miről is van szó? Miből áll ez a nagy különbség? Bármely alkotmányt megtekintünk, azonnal feltűnik a következő. Az államszervezet egy hatalmi piramist képez. A csúcson foglal helyet egy király, maharadzsa, szultán, vagy elnök. A lényeg ugyanaz. Itt egy fölülről lefelé terjedő parancsolati hálózaton keresztül, hatalmi szóval kormányozzák az ország dolgait. Kiszolgálják az ország hatalmi csúcsának az elvárásait, anyagi elképzeléseit. Ezen az alapon működik jelenleg akár Nyugat-Európa, akár Kelet, illetve a Távol-Kelet összes országa.

Ettől teljesen elüt a magyar Szent Korona jogrendszer felépítése. Itt nem a hatalmi csúcs diktál az érdekeinek megfelelően. Nem, mert itt egy eszmei érték az, ami az ország csúcsára helyeztetik. Ezt az eszmei értéket, jelen esetben a Szent Koronát szolgálja a nemzet összes tagja, függetlenül a társadalmi ranglétrán elfoglalt helyétől. Ebben a rendszerben a becsület, az erkölcsi tisztaság, a szeretet, de mindenek előtt az ország és a nemzet érdeke, szolgálata és tisztelete az, ami ezt a felépítményt összetartja.

7.

Ebben benne foglaltatik sok olyan tényező, mely nélkül nem lehet huzamosabban úgy szolgálni a hazát és a népet, hogy ne legyünk egyben összhangban a természettel és ne tudjunk felelősséggel a gyermekeink szemébe nézni. A mi apáink által kidolgozott államszervezet képes volt az emberekben az egyenjogúság érzését kialakítani. Biztosítani a felelősségérzés kialakulását és fenntartását embertársaink, környezetünk és a jövőnk iránt.

Ezen értékrendszertől való eltávolodás indította el hazánk és nemzetünk pusztulását. Amikor a második világháború után elvették tőlünk államiságunkat, illetve félrelökték jogrendszerünket, nem kérdezték meg a népet, hogy ezzel egyetért-e! Egy nagyhatalmi terror kényszerített minket egy olyan államszervezet átvételére, mely az összes demokratikus jellemzőt hiányolta. Országunk egy illegitim állapotba került. Ezt a zűrzavaros időszakot használták ki a mindenkori nagyhatalmak talpnyalói, akiknek édes mindegy a haza és a nemzet sorsa. Kiépítették saját hatalmi struktúráikat. Ebben a káoszban eltelt annyi idő, midőn felnőtt legalább három generáció. A hatalmat magukhoz ragadók persze mindent megtettek és a mai napig megtesznek azért, hogy a nép elfelejtse ősi nemzetfenntartó eszmerendszerét. Mivel tudatában vannak abban is, hogy az országhatárok mögé rekedt és a távol külföldre szakadt nemzettársaink sokkal jobban megőrizték az identitásukat, mindent megtesznek az ellen, hogy a jelenleg felkínált kettős állampolgárság lehetőségét tönkretegyék, illetve zátonyra futtassák. Ezúttal is, mint már nem először, kimerítik a hazaárulás teljes mélységét. Tehát hazánk mai napig illegitim állapotban van!

Ennek eredménye: a nemzet gyorsuló pusztulása, az erkölcstelenség, a korrupció elburjánzása, nemzeti javaink elvesztése, a közömbösség elhatalmasodása, a kábítószerezés, a haza hanyatlása. Az ebből való kiút csak egyféleképpen lehetséges! Vissza kell helyeznünk ,,életben maradásunk garanciáját”, a Szent Korona jogrendszert!

Hogyan fogjunk hozzá? Válasszunk minden tanyán, faluban, községben és városban párttól függetlenül olyan becsületre méltó, megbízható erkölcsös honfitársakat, akiket ismerünk, akikről tudjuk, hogy képesek érdekeinket becsülettel képviselni. Ezek a feddhetetlen erkölcsű, tiszta emberek azok, akik képesek lesznek egy alkotmányozó nemzetgyűlés lebonyolítására, és ezáltal megteremtik a jogi lehetőséget a Szent Korona jogrendszer visszahelyezésére. Ez az alapja a további nemzetmegtartó intézkedések elindulásának.

8.

De ezt már a nemzetért felelősséget érző, becsületes magyar emberek könnyűszerrel elvégzik. Szerencsére már most is van egy olyan szervezet, mely a nemzet érdekeit szem előtt tartva, elkötelezte magát a Szent Korona eszmeiségének. Ez pedig a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) – Patrubány Miklóssal az élén. Ott megtalálhatók azok a tisztségviselők, akik képesek lesznek ennek az alkotmánygyűlésnek a lebonyolítására.

Csak kezdjünk végre hozzá!

Isten áldja Magyarországot!

Forrás: angelfire.com

Magyarország elvesztésének 12 EU-stációja

January 12, 2012 in Magyarország - EU by Aries Hungary

A gazdasági terrorizmust megtörő nemzetközi összefogás honlapja

Magyarország elvesztésének 12 EU-stációja az elmúlt 20 év nemzetárulását összefoglaló Lisszaboni Szerződés cikkei alapján.

1. Minden magyar érték (benne a termőföld) elvesztése

EUM 26. cikk

(2) A belső piac egy olyan, belső határok nélküli térség, amelyben e szerződés rendelkezéseivel összhangban biztosított az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása.

EUM 3. cikk

(1) Az Unió kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a következő területeken:

a) vámunió,

b) a belső piac működéséhez szükséges versenyszabályok megállapítása,

c) monetáris politika azon tagállamok tekintetében, amelyek hivatalos pénzneme az euro,

d) a tengeri biológiai erőforrások megőrzése a közös halászati politika keretében,

e) közös kereskedelempolitika.

(2) Az Unió szintén kizárólagos hatáskörrel rendelkezik nemzetközi megállapodás megkötésére, ha annak megkötését valamely uniós jogalkotási aktus írja elő, vagy ha az hatásköreinek belső gyakorlásához szükséges, illetve annyiban, amennyiben az a közös szabályokat érintheti, vagy azok alkalmazási körét megváltoztathatja.

2. A nemzeti termékek védelmének elvesztése

EUM 34. cikk

A tagállamok között tilos a behozatalra vonatkozó minden mennyiségi korlátozás és azzal azonos hatású intézkedés.

EUM 35. cikk

A tagállamok között tilos a kivitelre vonatkozó minden mennyiségi korlátozás és azzal azonos hatású intézkedés.

EUM 63. cikk

(1) E fejezet rendelkezéseinek keretei között tilos a tagállamok, valamint a tagállamok és harmadik országok közötti tőkemozgásra vonatkozó minden korlátozás.

(2) E fejezet rendelkezéseinek keretei között tilos a tagállamok, valamint a tagállamok és harmadik országok közötti fizetési műveletekre vonatkozó minden korlátozás.

EUM 101. cikk

(1) A belső piaccal összeegyeztethetetlen és tilos minden olyan vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés és összehangolt magatartás, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és amelynek célja vagy hatása a közös piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása, így különösen:

a) a beszerzési vagy eladási árak, illetve bármely egyéb üzleti feltétel közvetlen vagy közvetett rögzítése;

b) a termelés, az értékesítés, a műszaki fejlesztés vagy a befektetés korlátozása vagy ellenőrzése;

c) a piacok vagy a beszerzési források felosztása;

d) egyenértékű ügyletek esetén eltérő feltételek alkalmazása az üzletfelekkel szemben, ami által azok hátrányos versenyhelyzetbe kerülnek;

e) a szerződések megkötésének függővé tétele olyan kiegészítő kötelezettségeknek a másik fél részéről történő vállalásától, amelyek sem természetüknél fogva, sem a kereskedelmi szokások szerint nem tartoznak a szerződés tárgyához.

EUM 107. cikk

(1) Ha a Szerződések másként nem rendelkezik, a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.

3. Pénzügyi függetlenség elvesztése

EUM 282. cikk

(1) Az Európai Központi Bank és a nemzeti központi bankok alkotják a Központi Bankok Európai Rendszerét (KBER). Az Unió monetáris politikáját az Európai Központi Bank és azon tagállamok nemzeti központi bankjai irányítják, amelyeknek hivatalos pénzneme az euro, és amelyek az eurorendszert alkotják.

….

(5) Az Európai Központi Bankkal konzultálni kell a hatáskörébe tartozó valamennyi uniós jogi aktusra irányuló javaslattal, továbbá valamennyi nemzeti jogszabálytervezettel kapcsolatban, és a hatáskörébe tartozó területeken véleményt terjeszthet elő.

EUM 295. cikk

Az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság egyeztetnek egymással, és közös megegyezéssel meghatározzák együttműködésük szabályait. E célból a Szerződéseknek megfelelően kötelező jellegű intézményközi megállapodásokat köthetnek.

4. Kereskedelmi függetlenség elvesztése

EUM 106. cikk

(1) A közvállalkozások és az olyan vállalkozások esetében, amelyeknek a tagállamok különleges vagy kizárólagos jogokat biztosítanak, a tagállamok nem hozhatnak és nem tarthatnak fenn az a Szerződésekkel, különösen az annak 21. és 101–109. cikkében foglalt szabályokkal ellentétes intézkedéseket.

(2) Az általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével megbízott vagy a jövedelemtermelő monopólium jellegű vállalkozások olyan mértékben tartoznak a Szerződések szabályai, különösen a versenyszabályok hatálya alá, amennyiben ezek alkalmazása sem jogilag, sem ténylegesen nem akadályozza a rájuk bízott sajátos feladatok végrehajtását. A kereskedelem fejlődését ez nem befolyásolhatja olyan mértékben, amely ellentétes a Közösség érdekeivel.

EUM 207. cikk

(1) A közös kereskedelempolitika egységes elveken alapul; ez vonatkozik különösen a vámtarifák módosításaira, az áruk és szolgáltatások kereskedelméhez kapcsolódó vámtarifa és kereskedelmi megállapodások megkötésére, valamint a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásaira, továbbá a külföldi közvetlen befektetésekre, a liberalizációs intézkedések egységesítésére, az exportpolitikára és az olyan kereskedelempolitikai védintézkedésekre, mint a dömping vagy szubvenció esetén meghozandó intézkedések. A közös kereskedelempolitikát az Unió külső tevékenységének elvei és célkitűzései által meghatározott keretek között kell folytatni.

5. Vám elvesztése

EUM 28. cikk

(1) Az Unió vámuniót alkot, amely a teljes árukereskedelemre kiterjed, és magában foglalja a behozatali és kiviteli vámok, valamint az azokkal azonos hatású díjak tilalmát a tagállamok között, továbbá közös vámtarifa bevezetését harmadik országokkal fenntartott kapcsolataikban.

6. Az önálló adópolitika elvesztése

EUM 110. cikk

A tagállamok sem közvetlenül, sem közvetve nem vetnek ki más tagállamok termékeire a hasonló jellegű hazai termékre közvetlenül vagy közvetve kivetett adónál magasabb belső adót.

A tagállamok továbbá nem vetnek ki más tagállamok termékeire olyan természetű belső adót, amely más termékek közvetett védelmét szolgálhatja.

7. Külügy és hadügy elvesztése

EUSZ 18. cikk

(1) Az Európai Tanács, minősített többséggel és a Bizottság elnökének egyetértésével, kinevezi az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét. Megbízatását az Európai Tanács ugyanilyen eljárás keretében megszüntetheti.

(2) A főképviselő irányítja az Unió közös kül- és biztonságpolitikáját. Javaslataival hozzájárul e politika alakításához, és azt a Tanácstól kapott felhatalmazásban foglaltak szerint végrehajtja. Ugyanez vonatkozik a közös biztonság- és védelempolitikára.

8. Önálló jogalkotás elvesztése

EUM 288. cikk

Az Unió hatásköreinek gyakorlása érdekében az intézmények rendeleteket, irányelveket, határozatokat, ajánlásokat és véleményeket fogadnak el.

A rendelet általános hatállyal bír. Teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Az irányelv az elérendő célokat illetően minden címzett tagállamra kötelező, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyja.

A határozat teljes egészében kötelező. Amennyiben külön megjelöli, hogy kik a címzettjei, a határozat kizárólag azokra nézve kötelező, akiket címzettként megjelöl.

9. Közigazgatás elvesztése

EUM 7. cikk

Az Unió, valamennyi célkitűzését figyelembe véve és a hatáskör-átruházás elvével összhangban, biztosítja a különböző politikái és tevékenységei összhangját.

10. Belbiztonság elvesztése

EUM 88. cikk

(1) Az Europol feladata, hogy támogassa és erősítse a tagállamok rendőri hatóságainak és egyéb bűnüldöző szolgálatainak tevékenységét, valamint a közöttük folytatott kölcsönös együttműködést a két vagy több tagállamot érintő bűncselekmények és a terrorizmus, valamint az uniós politikák alkalmazási körébe tartozó közös érdekeket sértő bűnözési formák megelőzése és üldözése terén.

(2) Az Europol felépítését, működését, tevékenységi területét és feladatait rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott rendeletekben az Európai Parlament és a Tanács határozza meg. E feladatok a következőket foglalhatják magukban:

a) az információk, így különösen a tagállamok vagy harmadik országok hatóságai, illetve az Unión kívüli szervezetek által szolgáltatott információk összegyűjtése, tárolása, feldolgozása, elemzése és cseréje,

b) a tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságaival közösen vagy közös nyomozócsoportok keretében végzett nyomozati és operatív tevékenységek összehangolása, megszervezése és végrehajtása, adott esetben az Eurojusttal kapcsolatot tartva.

EUM 89. cikk

A Tanács különleges jogalkotási eljárás keretében meghatározza azokat a feltételeket és korlátokat, amelyek mellett a tagállamoknak a 82 és 87. cikkben említett hatáskörrel rendelkező hatóságai egy másik tagállam területén – annak hatóságaival kapcsolatot tartva és velük egyetértésben – intézkedéseket foganatosíthatnak. A Tanács az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően, egyhangúlag határoz.

11. Igazságszolgáltatás elvesztése

EUSZ 19. cikk

(1) Az Európai Unió Bírósága a Bíróságból, a Törvényszékből és különös hatáskörű törvényszékekből áll. Az Európai Unió Bírósága biztosítja a jog tiszteletben tartását a Szerződések értelmezése és alkalmazása során.

A tagállamok megteremtik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek.

EUM 86. cikk

(1) Az Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények üldözésére a Tanács különleges jogalkotási eljárás keretében elfogadott rendeletekben az Eurojustból Európai Ügyészséget hozhat létre. A Tanács az Európai Parlament egyetértését követően, egyhangúlag határoz.

12. Magyarország kinyitása minden idegen előtt és bezárása az Unión kívülre szakadt minden magyar előtt

EUM 49. cikk

Az alábbiakban megállapított rendelkezéseknek megfelelően tilos a valamely tagállam állampolgárainak egy másik tagállam területén történő szabad letelepedésére vonatkozó minden korlátozás. Ezt a rendelkezést azokra a korlátozásokra is alkalmazni kell, amelyek képviseletnek, fióktelepnek vagy leányvállalatnak egy tagállam valamely tagállamban letelepedett állampolgára által történő alapítására vonatkoznak.

A szabad letelepedés magában foglalja a jogot gazdasági tevékenység önálló vállalkozóként történő megkezdésére és folytatására, vállalkozások, így különösen az 54. cikk második bekezdése szerinti társaságok alapítására és irányítására, a letelepedés országának joga által a saját állampolgáraira előírt feltételek szerint, figyelemmel a tőkére vonatkozó fejezet rendelkezéseire is.

Letölthető szórólap

Szabad államokat a szabad Európában!

January 12, 2012 in Magyarország - EU by Aries Hungary

A gazdasági terrorizmust megtörő nemzetközi összefogás honlapja

Az EU elvette a tagállamok legfontosabb szabadságjogait:

1. Az állam értékeinek védelmét alárendeli a négy liberális alapelvnek:

(2) A belső piac egy olyan, belső határok nélküli térség, amelyben e szerződés rendelkezéseivel összhangban biztosított az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása.”

(Lisszaboni Szerződés II. rész 26. cikk)

2. A kizárólagos hatáskörök elveszi a tagállamok gazdasági függetlenségét:

(1) Az Unió kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a következő területeken:

a) vámunió,
b) a belső piac működéséhez szükséges versenyszabályok megállapítása,
c) monetáris politika
azon tagállamok tekintetében, amelyek hivatalos pénzneme az euro,

d) a tengeri biológiai erőforrások megőrzése a közös halászati politika keretében,e) közös kereskedelempolitika.
(2) Az Unió szintén kizárólagos hatáskörrel rendelkezik nemzetközi megállapodás megkötésére, ha annak megkötését valamely uniós jogalkotási aktus írja elő, vagy ha az hatásköreinek belső gyakorlásához szükséges, illetve annyiban, amennyiben az a közös szabályokat érintheti, vagy azok alkalmazási körét megváltoztathatja.
(Lisszaboni Szerződés I. rész 3. cikk)

3. A csonkított szubszidiaritás megfosztja a tagállamok településeit az önkormányzatiság érvényesítésétől:

„(3) A szubszidiaritás elvének megfelelően azokon a területeken, amelyek nem tartoznak kizárólagos hatáskörébe, az Unió csak akkor és annyiban jár el, amikor és amennyiben a tervezett intézkedés céljait a tagállamok sem központi, sem regionális vagy helyi szinten nem tudják kielégítően megvalósítani, így azok a tervezett intézkedés terjedelme vagy hatása miatt az Unió szintjén jobban megvalósíthatók.

Az Unió intézményei a szubszidiaritás elvét a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló jegyzőkönyvben meghatározottak szerint alkalmazzák. A nemzeti parlamentek az említett jegyzőkönyvben megállapított eljárásnak megfelelően gondoskodnak a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartásáról.”
(Lisszaboni Szerződés I. rész 5. cikk)

Veled Európa, de nélküled EU!

A tagállamok szabadságjogai visszavételének lehetősége:

Lisszaboni Szerződés I. rész 11. cikk:
(4) Legalább egymillió uniós polgár, akik egyben a tagállamok egy jelentős számának állampolgárai, kezdeményezheti, hogy a Bizottság – hatáskörén belül – terjesszen elő megfelelő javaslatot azokban az ügyekben, amelyekben a polgárok megítélése szerint a Szerződések végrehajtásához uniós jogi aktus elfogadására van szükség.
Az ilyen kezdeményezésekre alkalmazandó eljárások és feltételek meghatározására az Európai Unió működéséről szóló szerződés 24. cikke első bekezdésének megfelelően kerül sor.”

Lisszaboni Szerződés II. rész 24. cikk:
Az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott rendeletekben megállapítja az Európai Unióról szóló szerződés 11. cikke szerinti polgári kezdeményezésekre alkalmazandó eljárásokra és feltételekre vonatkozó rendelkezéseket, ideértve azt is, hogy a kezdeményezésnek legkevesebb hány tagállam polgáraitól kell származnia.
Minden uniós polgárnak joga van petíciót benyújtani az Európai Parlamenthez a 227. cikknek megfelelően.
Minden uniós polgárnak joga van a 228. cikkben intézményesített ombudsmanhoz fordulni.
Minden uniós polgárnak lehetősége van arra, hogy a Záró rendelkezések 55. cikkben említett nyelvek valamelyikén írásban forduljon az e cikkben vagy az Európai Unióról szóló szerződés 13. cikkben említett bármely intézményhez vagy szervhez, és ugyanazon a nyelven kapjon választ.

A tagállamok szabadságjogai visszavételének eszköze:

Polgári kezdeményezés népszavazás kiírására.

A kezdeményezés aláírásgyűjtő ívén a javasolt népszavazás kérdése szerepel:

Akarja-e Ön, hogy európai népszavazás döntsön arról, hogy a szövetségi államként (föderációként) működő „Európai Unió” átalakuljon független államok „Európai Államszövetségévé” (konföderációjává)?

Letölthető szórólap